Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Prof. Dr. Sallai János könyvismertető

Prof. Dr. Sallai János (1) A magyar rendészet története

Dr. Deák József könyvismertetője


A magyar rendészet, rendőrség történetének kutatása a rendszerváltás előtt, a múlt folyamatos tagadása miatt elmaradt.
Ezt a hiányt, 1989 után, általában valamelyik fegyveres testületnél vagy rendészeti szervnél szolgált, a szakma története iránt érdeklődő személy, illetve az általuk szervezett civilszervezetek valamelyike megpróbálta pótolni.
E ma is tartó folyamat részeként az alább ismertetendő mű célja, az ókori görög városállamokból, majd a Római Birodalomból kiinduló rendészet-, rendfenntartás- történet főbb állomásainak áttekintése, bemutatása.

A „rendészet” szó és bölcsői

Mi is a rendészet? A 1794-ben megjelent Allgemeines Landrecht(AL), a hazai és az európai rendészeti kutatók szerint elsőként fogalmazta meg a mai napig elfogadhatóan a rendészet fogalmát:
„A rendészet feladata, a köznyugalom, közbiztonság és a közrend biztosítása, továbbá a közönséget és annak egyes tagjait fenyegető veszélyek elhárítása érdekében a szükséges intézkedések megtétele”. Ebből kiindulva a rendészet tehát veszélyelhárítás, közrend, közbiztonság fenntartás.
A fogalom alapján jól látható: a rendészet a kezdetektől fogva jelen volt az ember életében, hisz az ősember is gondot fordított arra, hogy a kunyhóját ne vigye el az árvíz, vagy ne essen tűzvész áldozatául. Később, a földrajzilag közel lévő emberek csoportját összefogó első államok létrehozásával, ez megpróbálta az ott élők életét megszervezni életfeltételeik biztosításával az állam
biztonságának garantálásával. Az ókori államalakulatok idején a polgárokat, házaikat, a városokat kezdettől fogva a tűz veszélyeztette. Valószínűleg ez az oka, hogy a tűzrendészet elemei szinte minden ókori államban fellelhetők. Így pl. Egyiptomban már 4 évezreddel ezelőtt előírták az oltóvedreket, és hogy tartsanak készenlétben vizet az oltáshoz. Az ókori görög városállamokban
kiemelt védelmet kaptak a templomok, amelyeknek már a környékén is tilos volt tüzet gyújtani.
Ennél még érdekesebb az évezredekig a kínai nagy fal mögé elzárkózó Kína, ahol már ismerték a „tűzrendőröket”, és intézményesítették a tűzoltó szervezeteket. A másik távol-keleti államban, Japánban katonailag szervezett tűzoltó osztagok működtek, ahol a riasztás furcsa módját választották tűz esetén. A tűzveszély észlelésére figyelőtornyokat emeltek. A Római Birodalomban már i.e. 21-ben egy 600 fős rabszolgacsapatot válogattak ki tűzoltásra, illetve később egy 700 fős szabadokból
álló őrködő zászlóaljat szerveztek meg.
Ugyanebben az időben a tűz és más veszélyek észlelésére Alexandriában éjjeli őrséget szerveztek.
A kezdeti tűz-, és építészeti rendészetről árulkodik Néró rendelete, amely szerint az újonnan építetett házakat elszigetelten kellett felépíteni.
A tűz mellett másik jelentős veszélyforrás, a járványok a pestis, kolera, tífusz, spanyolnátha, ebola… stb. betegségek járványai. Ezek megelőzésére már az ókori államokban, főleg a városokban figyelmet fordítottak, a szemét tárolásának, elszállításának megszervezésével, karantén, humán állomások felállításával, védőoltásokkal, és különböző egészségügyi rendszabályok meghozatalával, betartásával. Kiemelten jelentkeztek ezek a veszélyek természeti katasztrófák, (pl. árvizek, szárazságok idején elterjedt éhínségek) valamint jelentős áldozatokat követelő háborúk, csaták következtében.
Az ókori államok közül Egyiptom rendelkezett elsőként írott törvényekkel, amelyeket hieroglifákkal kőtáblákba véstek. Az egyiptomiak „nagy gonddal és éberséggel létrehozták kormányzatukban a rendőrséget, és a közrendet”. Büntetőtörvénykönyvükben
az általános büntetéseken túl foglakoztak a pénzhamisítást elkövetőkkel, titoksértőkkel, hitelrontókkal is.
Az ókori zsidó államról fennmaradt, hogy Jeruzsálemben négy negyedet alakítottak ki, ahol a „közjavak rendőri gondozásával két tisztviselőt bíztak meg. A megbízottak szigorúan felügyelték a közerkölcsöt, a zsidó nép magatartását”.
A rendészet szó a görög „politeia” tőből ered. Ám természetesen, az akkori jelentését nem lehet azonosítani mai tartalmával. A XIV. században a francia „la police” kifejezésen szűkebb értelemben államcélt, jól rendezett közállapotokat (közrend, közerkölcsiség) értettek, tágabban pedig államigazgatást jelentett. Ugyanebben az időben terjedt át Franciaországból a német jogba a „Polizey” kifejezés, mint „ius poltiae”, majd később a XV. században a Polizie. Magyarországon a rendőr szó először 1823-ban
fordult elő Márton József, „Német–magyar diáklexikon”- ban, lefordítva a „Polizei-Landreiter” német szóból. Ugyanebben a lexikonban a „polizei” még közbátorságot jelentett, amit később Karvasy Ágoston is többször használt könyveiben. 1833- ban Fogarasi János: „Diák – magyar-műszó” könyvében a „rendőr” szót már a mai rendőrség értelemben használja. A (köz)rendészet szavunk elsőként
Karvasy Ágoston, 1862-ben megjelent könyvéből válik közismertté. Első szótári alakja, az 1870-es Czuczor–Fogarassy kiadásban, a következő formában jelent meg: „rend–ész, főnév. Újabb alkotású szó. Az idegen „Polizei” – mint tudomány, vagyis mint rendőrségi ismeretek értelemben.”
Ezzel párhuzamosan, az első rendészeti szakfolyóiratunkban, az 1869-ben napvilágot látott „Közbiztonság”-ban már ott található a címlapon e rendészetelméleti kifejezés. Ugyanennek a lapnak a hasábjain a főszerkesztő Forster József hitet tett a rendészettudomány mellett a következőket írva: „Bármily rendszerre is alapíttassék a rendőrség újjászervezése, ez csak akkor fog megfelelni hivatásának, ha a rendészeti közegek a rendészeti tudományban elméletileg is kiképeztetnek.”
Minden bizonnyal a „rendészettudomány” kifejezést ekkor használták először magyarul.

Rendészeti munkamegosztás a történelemben
Az ókori görög városállamok első bírája figyelemmel kísérte a nép erkölcsi állapotát, és mindent, ami az adott városban történt, öt osztályra tagolva az elvégzendő feladatokat. Közöttük a következő rendészeti elemeket lehet felfedezni: vallás-, és erkölcsrendészet; fényűző rendészet (fényűző ruházatra és bútorokra vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése) köznyugalom, közbiztonság,
piacok rendészete; súlyok, mértékek felügyelete.
A rendészeti tevékenységet végző tisztviselők munkáját megbecsülték, hogy ez volt az első lépcső a közhivatali ranglétrán.
Az ókori államok közül legtöbb információval a rómaiakról rendelkezünk. A Római Birodalom területén jelentős városok, élükön a több százezres (milliós) Rómával, nap, mint nap szembe találkoztak különböző veszélyforrásokkal. Ezek elhárítására, a közrend fenntartására a polgárok előtt nagy tekintélyű képzett szakembereket, az aedileseket alkalmaztak, akiknek – tevékenységi körükbe tartozott a piacok, vásárok rendészete; ünnepi játékok közrendjének fenntartása; árdrágítások megakadályozása; templomok, dokumentumok őrzése; közutak forgalmának biztosítása; a főváros vízellátásának biztosítása; gabonaosztás;
súlymértékek ellenőrzése; uzsorások elleni fellépés; szabályszegők megbírságolása, megbüntetése. A római hadjáratok eredményeként a birodalom területén rabszolgák és idegenek is jelen voltak. Ebből adódóan megjelentek az
idegenrendészet ősi forrásai.
Róma alapítását követően 388-ban létrehozták rendőrbíráskodásra a praetor hivatalát. Munkáját a nyomozók és az aedilesek segítették. „A nyomozók felderítik a bűncselekményeket és megállapítják a bizonyítékokat, az aedilesek viszont
mindenre vigyáznak.
Később Róma császára, Augustus megreformálta a rendőrséget: a prétorok és az aedilesek számát csökkentette, továbbá kivonta alóluk a rendőrséget, és új tisztséget teremtett, a városprefektust, amelynek 14 városnegyedbiztos állt rendelkezésére.
Továbbá megszervezte a következő rendőrségi hivatalokat: készletek prefektusa; őrség prefektusa; vízi biztosok prefektusa; nagy munkálatok prefektusa; közmunka prefektusa; szobrok prefektusa; város tisztántartásának prefektusa.
Annak érdekében, hogy a városnegyedekben a biztosok mindenről tudjanak, illetve mindenre reagálhassanak, három új hivatalt hoztak létre.
„1. A feljelentők negyedenként őrködnek minden felett, ami történik, felfedik a törvények, és szabályok megsértőit, a bűncselekményeket…2. 4 századost választanak a lakosok közül, minden utcai rendellenességre… 3. Az egy helyben állomásozó
rendőrök fegyveres csapatainak kell lecsendesíteni a lázadást.” Az ókori államok létrejöttétől a határrendészet egyszerű elemeinek – pl. a határok kitűzése – kiemelt jelentőségűek voltak.

Egyiptomban a határok kijelölése a térképészek elődeinek, a földmérőknek a feladatai közé tartozott. III. Uzertezen fáraó (i. e. 19. század) Semneh és Kumme Nílus-parti városoknál erődöket építtetett, melynek közelében volt Egyiptom határát jelző határkő, rajta a következő felirat: „Ez a déli határ. Egy néger se merjen ezen a határon se gyalog, se hajón északnak átjönni, sőt még a barma sem. Ha kereskedni akarnak, menjenek Akenth-be, ott tehetnek, amit akarnak, nem lesz bántódásuk; de Heh-en túl fölfelé soha még hírmondójuk se merjen jönni.”
A tűz-, bűnügyi rendészet gyökerei Hammurapi törvényoszlopain olvashatóak. Így pl. „Ha valakinek a házában tűz üt ki, s az ember, aki oltani megy, a ház gazdájának holmijára emeli szemét, sőt Goia háziúr holmiját eltulajdonítja az illető ugyanabba a tűzbe dobassék.” Ugyanekkor Babilóniában már ismert volt a külföldiekkkel kapcsolatosan a menedékjogi intézmény, és a szökött
személyek kiadatása.
A középkori Európában a XIII. századtól források állnak rendelkezésre, hogy a rendészetre, rendfenntartásra gondot fordítottak az uralkodók. Angliában például 1285-ben I. Edward életbe léptette a szervezett rendőrhatóságról szóló törvényt, miután elszaporodtak a gyilkosságok, és a sötét kocsmákban meghúzódtak a randalírozók, gyilkosok.
A magyar történetben szintén fel lehet fedezni vallás-, tűz- határ- és bűnügyi rendészetre utaló, erkölcsrendészettel kapcsolatos elemeket részletesebben
Szent László, Kálmán király, sőt az államalapító István király törvényei között. Példák az utóbbikból: „Ha ki a vitézek közül rút szeméremtelen, valamely leányt az ő szüleinek engedelme nélkül rablana feleségül magának, parancsoljuk, hogy adja vissza a leányt a szülőknek, ha mingyárt valami erőszakot mivelt volna is rajta; és a rabló tiz tinóval fizessen a rablásért, jóllehet azután meg is békéljen a leány szüleivel.” A következő bűnügyi rendészethez kapcsolódó releváns példa pedig jól szemlélteti az államalapításkori
rendfenntartás iránti igényt: „Ha valaki haragra gerjedvén és felfuvalkodván kevélységgel, szándékos emberölést követ el, tudja meg, hogy száztiz arany pénzt fizet érte, a mint a mi tanácsunk végezte.”
A későbbiekben is felbukkant a közbiztonsággal, útrendészettel kapcsolatos törvénykezés. Eszerint „az ország főkapitányai és szabad ispánjai, valamint a vármegyék ispánjai és alispánjai a nyilvános tolvajokat és rablókat (az ország decretuma értelmében) mindenütt fogják el és büntessék meg. És gondoskodjanak minden módon arról, hogy az utak mindenütt biztonságban legyenek.”
Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés az ország belső életében hosszú ideig felborította a közbiztonságot. A káoszt kihasználva sokan fosztogattak, embereket öltek meg. Ebben a helyzetben született a tettesek előkerítésére, megbüntetésére irányuló törvény a rablás, lopás, gyilkosság, paráznaság, hamis pénz verése, gyújtogatás stb., bűncselekményekkel vádolt nemesek, illetve nem nemesek személyét illetően. Az elkövetőket ki kellett fürkészni, elfogni és nevüket lajstromba venni, majd ezt követően megbüntetni…

A rendészettudomány
A feudalizmus, majd a „rendőrállam” hatása miatt a XVIII. század végéig alapvetően a német „Polizeiwissenschaft” jelentése lefedte a teljes közigazgatást, míg ezt követően francia, német területeken az ott élő jog- és közigazgatási tudósok munkássága, valamint a francia polgári forradalom hatására tisztult le a rendészet profilja, elnyerve mai formáját. A legtisztábban a rendészet a francia területen alakult ki, és Nicolas Delamare (1639–1723) nevéhez kötődik, aki az első rendészettudományi munkát „Traité de la Police” címmel 1705 és 1710 között két kötetben adta ki. Ennek nyomán a rendészettudomány német területen is kibontakozott, és elterjedt Ottó Mayer, Robert von Mohl, valamint Lorenz von Stein által.
A német hatás Magyarországra, a rendészet osztrák művelőin és az osztrák fennhatóság által jutott és terjedt el, később jeles kutatói, művelői európai színvonalú műveket produkáltak. Ekkor láttak napvilágot Karvasy Ágoston, Zsoldos Ignác, és Récsi Emil munkái, amelyben megtalálhatjuk az első rendészet, rendőrtudomány (polizewischensaffte) fogalmát, a rendőrség felépítését,
feladatait stb.
A XX. században a forradalmak, háborúk hol motiválták, hol visszatartották a rendészet fejlődését.
A II. világháború után kialakult helyzetben Magyarország is átvette a szovjet mintát és az államvédelem, határvédelem, tűzvédelem kifejezések, és tartalom vált meghatározóvá. Valószínűleg a „rendvédelem” szó is, a honvédelem leképezéséből alakulhatott ki, és helytelenül, ma is fel-felbukkan a rendészet szinonimájaként. A magyar rendészet történetében, hosszú szünet után, a rendszerváltás előtti időktől ismét igényes kutatások, és művek jelentek meg. A történeti magyar rendészeti hagyomány ápolására, továbbfolytatására civil szervezet jött létre: „Magyar Rendészettudományi Társaság” elnevezéssel, élharcosává válva a rendészettudomány elismeréséért folytatott mozgalomnak. Ennek eredményeként számtalan publikáció, könyv született, sok konferencia, műhelyvita szerveződött.
Mára pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik karát Rendészettudományi Karnak nevezik, ahol az elmélyült kutató- és oktatómunka elvezetett a Rendészettudományi Doktori Iskola megalapításához, működtetéséhez.
■ A könyv hamarosan hozzáférhető lesz a Rendőrség Tudományos Tanácsának honlapján http://www.bm-tt.hu/rtt/index.html

(1) A könyv szerzője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának, Rendészetelméleti és Történeti tanszékét
vezető egyetemi tanár.

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet