Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Dahua nyilt nap

 
Második alkalommal került megrendezésre a Dahua Technology Hungary Kft. által szervezett Dahua nyílt nap.
Az eseményről Teleki Zsolttal, a cég Country Sales Managerével beszélgettünk.
A rendezvény impozáns helyszínen, a Lurdy Moziban zajlott 2019. október 9–10. között.
 
Teleki zsolt előadása közben
 
■ Az eseményen színes programokkal, színvonalas szakmai előadásokkal, a legmagasabb technológiát képviselő kiállítással, valamint első osztályú vendéglátással találkoztunk. 
Hogyan fogalmazódott meg Önökben a nyílt nap gondolata és mi volt a fő céljuk ezzel a rendezvénnyel?
– A rendezvénysorozat elindításának alapgondolata az volt, hogy hiteles és gyakorlati példákkal szemléltetve, valódi problémákra valódi megoldásokat mutassunk be a biztonságtechnikai szakma képviselőinek, mégpedig úgy, hogy a technológia fejlődésének pozitív irányait hangsúlyozzuk.
Az előző mondatból fontosnak tartom kiemelni a „pozitív” jelzőt. Számos újítással és szabadalommal élen járunk a legmodernebb technológiák kifejlesztésében, elősegítve a „Biztonságosabb társadalom és könnyebb élet” cégfilozófiánk megvalósulását. Ezt az üzenetet igyekeztünk közvetíteni a nyílt napunkon is, talán ez alapozta meg a kötetlen jelleget és a derűs hangulatot.
Köszönjük a dicséretet, valóban arra törekedtünk, hogy nagy területen, igényes környezetben és professzionális vendéglátással fogadjuk az érdeklődőket, de mindemellett kiállításjelleggel is megjelenjünk. Számunkra is különleges élményt és tapasztalást jelentett egy óriási mozikivetítőn előadni, tehát nagy volumenű projektekről és megoldásokról, egy ezekhez illő miliőben kommunikálni. Izgalmas és vidám színfoltja volt az eseménynek a naponta 4 alkalommal megtartott tematikus kvízjátékunk is, amely
minden esetben az azt megelőző prezentáció témakörében zajlott. Két nap alatt összesen 24 szerencsés, és főként az adott előadásra legjobban odafigyelő vendégünk lett gazdagabb IMOU IP-kamerákkal, a Dahua Technology legújabb
otthoni felhasználásra szánt termékeivel.
 

■ Melyek voltak az esemény kiemelt témái?
– A Dahua megoldásai négy fő területre koncentrálnak, ezekről szerettünk volna teljes képet nyújtani, a már fentebb is említett megoldáscentrikus módon. A prezentációk a mesterséges intelligenciaalapú azonosítási technológiák, az épületautomatizálási rendszerek, a mobil (járműbe szerelhető és testkamera) megoldások, valamint a videomenedzsmentszoftver témakörök mentén zajlottak, interaktív formában. Látogatói visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy rendkívül hasznos tudásanyagot adtunk át, amelyek kapcsán bármikor állunk az érdeklődők rendelkezésére. Külön örömöt jelent, hogy úgy sikerült megszervezni a rendezvényt, hogy a vendégeink hosszabb, értékes időt töltöttek nálunk. Ezáltal emberközeli módon és kötetlen hangulatban tudtuk velük megvitatni a szakmai megoldásainkat, és minden érdeklődő teljes képet kaphatott a Dahua világáról, amely már régen nem csupán a kamerákról szól… 
 

■ Említette a mesterséges intelligenciát, amely napjainkban valóban óriási figyelmet kap, de sokan még tartanak a felhasználásától.
Hogyan jelenik meg ez az úttörő technológia a Dahua kínálatában?
– Ismét a pozitív oldaláról közelíteném meg a kérdést. A mesterséges intelligencia felhasználásával jelentősen csökkenthetjük a téves riasztások számát, hiszen technológiánknak köszönhetően intelligens videoanalitika alkalmazása esetén, csak az általunk ténylegesen megfigyelni kívánt eseményre, személyre vagy járműre kapunk valódi riasztást. A hagyományos rendszereknél gyakori, hogy akár hulló falevelek, betévedő állatok vagy erős, pásztázó fények is téves riasztást generálnak. További előnyként említeném, hogy a Dahua AI rendszerek alkalmazásával jelentősen felgyorsul a lementett videoanyagban a keresés folyamata is, mivel képesek vagyunk nemre, korra, arcszőrzetre, arckifejezésre, szemüvegre vagy akár a ruházat típusára és színére, valamint egyéb paraméterekre is szűrést indítani, és szinte azonnali eredményeket kinyerni.
Ezen termékek jelenleg már elérhetőek a Dahua partnerek kínálatában, akár raktárkészletről is.
 
 
■ Terveznek még további nyílt napokat?
– Igen, ezt a rendezvényformát idén vezettük be kétféle megközelítésben. Augusztusban a disztribútoraink bevonásával, velük szoros együttműködésben tartottuk meg az első ilyen jellegű eseményünket, amelynek keretében az ország 6 nagyvárosában, 10 helyszínen egyidőben jelentünk meg. Ebben a struktúrában a disztribútoraink biztosították a helyszínt, és tartottak szakmai előadásokat, valamint kerekasztal-beszélgetéseket, a vendéglátást pedig a divatos „street food” világa jellemezte. Ez a rendezvénytípus azért különösen fontos számunkra és partnereink számára is, mert lehetővé teszi az adott régióban működő biztonságtechnikai vállalkozások, telepítők, rendszerintegrátorok és tervezők részére, hogy megismerkedhessenek a legújabb trendekkel és technológiákkal
és egyúttal a felmerülő kérdéseikre is választ kaphassanak.
A mostani esemény pedig a központi jellege miatt maradhat a Dahua rendezvények sorában, hiszen az is célunk, hogy szélesebb körben, rendszeresen és személyesen találkozhassunk a szakmabeliekkel. Szeretném továbbá kihangsúlyozni, hogy az októberi nyílt nap sem valósulhatott volna meg ilyen sikerrel a disztribútoraink aktív támogatása és részvétele nélkül.
Ezúton is köszönjük az Agenda Age Kft., a Cédrus Számítástechnikai Kft., a DSC Hungária Kft., a Global DS Hungary Kft., a Novosec Security Kft. és a Ramiris Europe Kft. közreműködését.
 

■ Érzékelhetően fontosnak tartják a disztribútor partnerek megfelelő pozicionálását a piaci versenyben.
– Cégünk nagy hangsúlyt fektet az „egységben az erő” elvre, és ez által a harmonikus csapatmunkára, ezért is büszkélkedhetünk
gyümölcsöző együttműködésekkel . Évente minimum két alkalommal szervezünk minden disztribútorunk részvételével
közös csapatépítést, illetve megbeszélést. Fontos számunkra, hogy egységesen képviseljük a Dahua márka megjelenését az
egész országban, úgy, hogy a disztribútoroknak lehetőségük legyen a cégük arculatára szabni a kereskedelmi folyamatokat. Ők találkoznak legtöbbször a telepítői igényekkel, ezért fontos az is, hogy kéréseiket, észrevételeiket meghalljuk és megfelelően, lehetőség szerint gyorsan reagáljunk rájuk. Véleményem szerint csak így lehet évről évre jelentős forgalomnövekedést elérni.
 

■ A rendezvényen azt is érzékeltük, hogy több konkurens biztonságtechnikai cég szakemberei is ellátogattak Önökhöz.
Nem tartanak attól, hogy egy-két ötlettel, megoldással a versenytársaknak segítenek?
– Érdekes amit kérdez, de hát ez a piac természetes velejárója és alapvetően ezzel semmi baj nincs, hiszen a verseny, mint tudjuk, a piac szakmai fejlődésének egyik legfontosabb katalizátora!
Előfordulhat ugyan hogy rövid távon ilyen okokból hátrányaink származnak, de a piacvezető gyártók egyikeként már megszoktuk ezeket a helyzeteket. Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ezeket a szituációkat megfelelő nyitottsággal kezeljük, továbbá újításainkat akár versenytársainknak is bemutassuk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az elért eredményeink alapján egészséges önbizalommal rendelkezünk, bízunk a márkánkban, a szakértői csapatunkban és a jövőben. Biztos vagyok benne, hogy a következő években egyre többen fognak Dahua termékeket alkalmazni, ezért mindenféleképpen meg kell tartanunk ezt a hozzáállást.
 
 

 

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet