Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

SZEMÉLYVÉDELEM

Kicselezett testőrök

KI ÖLTE MEG…
… Tutanhamont? … Nagy Sándort? … Mátyás királyt?

És a sort még folytathatnánk királyokkal, császárokkal, fáraókkal, pápákkal, Napóleonnal, egészen Sztálinig, akinek két hétig húzódó haláltusája közben eltörött a karórájának az üvege. Egy haldoklónak. Hogyan? n Mi a közös a fentebb említett és nem említett uralkodók esetében? Egyrészt az, hogy valamennyiüket erős testőrség védte az életükre törő merénylők ellen, másrészt a haláluk mégis összefüggésbe hozható valamilyen idegenkezűséggel. Hogyan? n Pedig a testőr csapatok becsülettel védték urukat, akik nem külső támadás áldozataivá váltak.Mégis megtörtént a baj. Hogyan?
 
Tutanhamon, a szerencsétlen
 
Óegyiptom története a titokzatos távoli múlt homályába vész, hiszen el nem hihető, hogy 5000 évvel ezelőtt egyszer csak megjelent egy nép a Nílus mentén és minden előzmény nélkül rögtön bámulatos épületeket emeltek, bonyolult írással rendelkeztek és az első fáraó, Menész vezényletével társadalomba szerveződtek. (Ahogy tanultuk.) Már az is elgondolkodtató, hogy a Nagy Piramis előtt álló Szfinx 70 méter hosszú kőtestén olyan mély, vízmosta mélyedések vannak, amelyek több ezer éves esőzés következményei, de ott már 12 000 éve alig esik az első. Van itt még titok bőven! Tehát elkezdődött a fáraók kora és jöttek egymás után a különböző uralkodócsaládok, a dinasztiák. Elképzelhető, hogy közöttük nem mindig békésen zajlott le a váltás, sőt, családon belül is harcok folyhattak a fáraó trónjáért. Valami ilyen történhetett a dicsőséges XVIII. dinasztia legjelentéktelenebb fáraójával, Tutanhamonnal is. Amikor 1922-ben, húsz évi keserves kutakodás után a bulldog szívósságú angol régész, Howard Carter megtalálta a fáraó sírját. A közel 1000 darab, többnyire aranytárgy mellett ott volt a 3200 éves, tripla koporsóban nyugvó, érintetlen múmia is. A feltárás hosszú időt vett igénybe, majd az után a figyelem a múmia felé fordult. Tutanhamon 9 évesen került a trónra és 9 évig ült ott, közben semmi érdemleges nem fűződött a nevéhez. Persze, mert az azóta folyó vizsgálatok megállapították, hogy beteges, nyomorék lábú gyerek volt. Mi okozhatta a halálát? Több elmélet létezik. Bob
Brier paleopatológus 1998-ban talált egy olyan elváltozást a nyakszirten, amely csak nagy erejű botütésről származhatott. Vajon ki fogta a bot végét? Ugyanis hanyatt esésnél a nyakszirt nem sérülhet meg. Ki tehette? Csak valamilyen belső, nagy ember, hiszen külső merénylő a közelébe sem juthatott a fáraónak. Miért tette? Valószínűsíthető, hogy a folyton betegeskedő, akaratgyenge, sánta Tutanhamonról mindenki tudta, ebből sose lesz erős uralkodó. Hol volt a testőrség? Sejthetjük. Elküldték őket. 

Nagy Sándor, a hódító

Eredeti nevén: Alexandrosz (Miért kell nekünk az eredeti neveket lefordítani magyarra?) Szinte hihetetlen, de a 2500 éves Makedónia, Nagy Sándor hazája ma is létezik ott a Balkán-félsziget közepén, pedig azóta micsoda történelmi viharok söpörtek végig Európán! Igaz, a fele Görögországhoz tartozik, a másik fele a volt Jugoszlávia ma már önálló tagállama, amelyet mostantól a görögök
követelőzésére Észak-Macedóniának neveznek, pedig könnyebb egy megyét átnevezni, mint egy országot. De térjünk vissza hősünkhöz! Sándor i.e. 356-ban született, 20 évesen került a trónra és 12 évi káprázatos uralkodás után 33 évesen halt meg. Halálának körülményei máig is a történelmi rejtélyeket gazdagítják. Apja, II. Philipposz is nagy hódító és országgyarapító volt, akivel egy merénylő végzett, amikor testőrei nélkül gyalogolt a tömeggel, mert őt „szereti a nép”, de ebbe a tévhitbe már sokan belehaltak. Sándor királyi nevelést kapott híres tanárától, az Atlantisz mesét megíró, jó, öreg Platóntól, de a csemete mégsem lett gondolkodó típus. Kétezer éve próbálják megfejteni Nagy Sándor hihetetlen rövid idő alatt véghezvitt hihetetlen hódításainak titkát. Mit tudott ez az ember? Mert valamiben zseni volt, az biztos. Lesöpörte egyebek mellett Babilont, Egyiptomot, a félelmetes perzsa birodalmat és Makedónia határos lett Indiával. Elképesztő! És akkor még nem beszéltünk az általa alapított városokról! (Lásd: Alexandria)
Nagy Sándor külsejéről ellentmondó leírások maradtak fenn és ezek zöme egy erőteljes, szívós, fáradhatatlan emberről szólnak, aki állandóan tele volt tervekkel. Külső és belső konfliktusain nincs mit csodálkozni, voltak ellenségei. Sose volt beteg. Hát akkor mi történt? Babilonban időzött, amikor egy vacsora után rosszul lett, ágynak dőlt, vérzések, foltok jelentek meg rajta, majd szörnyű szenvedések után egy hét múlva meghalt. Sztrichnin – mondják ma az orvosok, ez van a patkányméregben is. Már akkor is ismerték. Hol voltak a testőrök? Ostoba kérdés.
 
Mátyás, aki rosszul nősült
 
Méltán legnépszerűbb királyunkról, Hunyadi Mátyásról tanultunk az iskolában, sokat olvashattunk róla. Ő volt az, aki 15 évesen lett király és másnap már kőkeményen kijelentette, nincs szüksége semmilyen segítségre, ő a király és uralkodni fog. A többit ismerjük. Hódítások, reneszánsz udvar, Corvinák, Fekete Sereg, vakmerő álruhás kalandok stb. Nagyon bátor ember volt, gyorsan döntött, gyorsan cselekedett, de a feleségekkel nem volt szerencséje. Az első, a cseh Kunigunda szülésbe halt bele a gyermekkel együtt, a lengyel király lánya kikosarazta, második felesége, a nem éppen tiszta múltú olasz Beatrix behozta ugyan az itáliai reneszánsz kultúrát, de behozta a felesleges költekezést is az udvarba. Teltek az évek, és a méregkeverők hazájából származó Beatrix nem esett teherbe. Tudta, hogy bármikor lapátra tehetik. Pánikba esett. Lassan eluralkodott rajta a mánia: ő fog férje helyébe lépni! Így jött el 1490 tavasza, ekkor Beatrix egy fiatal olasz „orvosra” cserélte a király régi orvosát. A meghódított Bécsben voltak akkor. Az egyik délelőtt a királyné kiment a városba, csak délután jött vissza (?)
Mátyás addigra már nagyon éhes volt, ekkor eléje tettek egy tál fügét. Már az első harapás után rosszul lett, hét nap múlva meghalt. A gondosan megtervezett merénylet „sikeres” volt. Testőrök? Gondosan átejtették őket. 

Epilógus
Ha a merénylők az uralkodó belső köreiből kerülnek ki, a testőrség többnyire tehetetlen.

Tóth-I.
© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet