Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Személyvédelem

Aki mindenkivel szembe ment – A Malcolm X merénylet
és tanulságai

 

Közismert, hogy mi emberek ahányan vagyunk, többnyire annyi féle képpen gondolkodunk és ez esetenként feszültségekhez, konfliktusokhoz vezethet még két ember között is. Embercsoportok, nemzetek, etnikumok között pedig főképp. Ezért nincs mit csodálkozni azon a társadalmi feszültségen, ami az Afrikából behurcolt feketék leszármazottai és az eredetileg rabszolgatartó fehérek között dúlt Észak-Amerikában. De ne egy kétfrontos konfliktusra gondoljunk, mert mindkét táborban sokféle csoport, sokféle nézet feszült egymásnak.


 

Merre van előre?

Hiába győztek az északiak a déli államok rabszolgaságot hirdető fehér hadserege ellen a XIX. század közepe táján, hiába törölték el a rabszolgaságot, a feszültségek meg­maradtak a XX. század közepéig is.


■ Először tekintsünk szét a feketék néhány, nagyobb létszámot képviselő csoportosulásának vezérelvei között.

  • Miután a sötét bőrű emberek sem egyformán sötétek, egy csoport azt követelte, csak az tekinthető igazi feketének, akiben nincs sem fehér, sem sárga, sem indián vér. Ez utóbbiak nem vehetnek részt a feketék megmozdulásaiban.
  • Egyes „apostolok” azt követelték, vigyék vissza őket Afrikába, ahonnan származnak. Azok vigyék őket vissza, akik ide hozták őket.
  • Néhány USA államból távolítsák el a fehéreket és ott csak feketék éljenek, de részei legyenek ők is az Államoknak.
  • Maradjanak a jelenlegi állapotok, továbbra is legyenek elkülönülve a feketék és fehérek az éttermekben, a közösségi járműveken, az iskolákban és ebbe mindenki egyezzen bele, mert akkor nem lesz konfliktus.
  • A feketék békésen vívják ki jogaikat és csoportosan menjenek csak be a fehéreknek fenntartott éttermekbe és mindenhová. Meg is tették.
  • Tiltsák be a „nigger” kifejezést, ők „afroamerikaiak”.
  • Jogi eszközökkel vívják ki az egyenjogúságot. Ez volt Martin Luther King lelkész irányzata.
  • Erőszakkal és bármilyen eszközzel, akár terrorcselekményekkel vívják ki az egyenjogúságot. Történetünk „hősének” Malcolm X-nek ez volt a hitvallása.


■ A fehérek alapvetően két táborba oszlottak:

  • Konzerválni kell a fekete szegregációt.
  • A feketék számára jogalkotással meg kell adni a jogegyenlőséget.


A sokféle társadalmi irányzat sokféle eseményt eredményezett a közös fekete-fehér békés tüntetésektől kezdve az erőszakos cselekményekig. Megalakult a Ku Klux Klán nevű tiltott szervezet, amelynek fehér polgárokból álló tagjai éjjelente csúcsos-csuklyás fehér köpenybe öltözve feketéket öltek meg bestiális kegyetlenséggel. Forrongott az amerikai társadalom s főként a déli államokban volt kétségbeejtő a helyzet.


Malcolm X

Ez a furcsa név egy fekete férfit takar, aki 1925-ben Malcolm Little néven született egy baptista lelkész ötödik gyermekeként, de semmit sem örökölt a békés baptista filozófiából. Még gyermek volt, amikor a Ku Klux Klán felégette a házukat. Malcolm sok fejtörést okozott a newyorki és a bostoni rendőrségnek, s ez okból különböző köztörvényes bűncselekményekért hosszú éveket töltött börtönben. Szabadulása után rájött, hogy ő szabadságharcos akar lenni és élére állt a „Fekete Muzulmánok” nevű agresszív szervezetnek. A fehérek elleni uszító beszédeire hamarosan az egész társadalom felfigyelt, s még a harcosabb fekete szervezetek is sokallták Malcolmot. Aki eldobta az angol vezetéknevét és miután nem tudta az Afrikából behurcolt őse nevét, az „X”-et, a matematikai „ismeretlent” vette fel. Hívei ebben is követték. Aztán nekik is elegük lett belőle. Malcolm ekkor kivált a szervezetből és egy új, még agresszívabb csoportot hozott létre.


A merényletek

A „Fekete Muzulmánok” árulónak tartották, aki veszélyeztette a mozgalom céljait. Több sikertelen merényletet követtek el ellene, amikor eljött 1965. február 21-e. Malcolm New Yorkban egy nagy termet bérelt, amely megtelt a híveivel (is). Testőrei itt is vigyáztak rá. Beszéde közben váratlanul füstbomba robbant, majd a pánikban, a futkosó emberek között felállt egy (természetesen) fekete férfi és egy pisztolylövést adott le Mal­colmra, aki megsebesült, de állva maradt.
 

 
Testőrei persze rávetették magukat a merénylőre, ily módon Malcolm védtelenül maradt a színpadon. Ekkor másik két fekete férfi állt fel és nyugodtan, nem kapkodva kilőtték az egész tárat az Államok első számú közellenségére, aki két hónap múlva lett volna 40 éves. A három pisztolyost később sikerült azonosítani és bíróság elé állítani. Mind a hárman az „X” vezetéknevet használták, tehát a „Fekete Muzulmánok” mozgalom tagjai lőttek.


Tanulságok

A merénylet kitervelői mesterei voltak a testőrök figyelemelterelésének és az első pillanattól ők irányították az eseményeket. Ezt a trükköt egy testőrcsapatnak nem szabad „bevennie”, a terembe belépők szűrésének elmaradásáról nem is beszélve.

 


Tóth-I.

 

 

 

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet