Kezdőlap
A Három Királyok - KÜZDELEM JERUZSÁLEMÉRT
A Közel Kelet sosem volt a béke földje. Ha végigtekintünk a térség négyezer éves történelmén, háborúk, népírtások, vallási és etnikai gyűlölködések, brutális terület foglalások végtelen folyamát láthatjuk. Ezekből az agresszív eseményekből „természetesen” az uralkodók elleni sikeres, vagy éppen sikertelen merényletek sem maradhattak ki.
A korabeli feljegyzések megőrizték ezeket a nevezetes eseteket, így azt is, a testőrségek hogyan végezték a munkájukat és végül is bennünket ez érdekel. A keresztes háborúk korában vagyunk. Akkoriban egészen más népek (is) és más országhatárok léteztek ott, mint manapság. A mai Törökország keleti felét birtokló szeldzsuk törökök elfoglalták Jeruzsálemet. Így kezdődött. Aztán megindultak Európából a keresztes hadak és kegyetlen harcok árán 1099-ben visszafoglalták a várost, amit az 1200-as évek végéig tudtak megtartani. Most három olyan király elleni merényletet idézünk föl, akiket a Szentföldi útjuk alkalmával ért támadás.
II. András (II.Endre)
Nyilván róla tudunk a legtöbbet. III. Béla királyunk és Chatillon Anna másodszülött fiúgyermeke András, 1177-ben született és már 11 éves korában megkapta apjától nemcsak a halicsi fejedelemség trónját, de sok pénzt és birtokokat is. Volt miből adni, mert III. Béla erős kezű és tehetséges uralkodóként nemcsak több sikeres területhódításáról ismert, hanem az ország népét is igyekezett gazdaggá tenni. Hosszú uralkodása alatt alakultak ki azok az országhatáraink, amelyeket Nagy Magyarország határainak tartottunk, tehát a trianoni szerződéssel közel 1000 éves határainkat veszítettük el.
III. Béla éves jövedelme elérte az évi 23 tonna színezüstöt, ami manapság is tekintélyes summa, az ő korában pedig még inkább, hiszen ez jóval több volt az angol, vagy akár a francia király jövedelménél is. Tehát bőven jutott a két trónörökös fiúcska pallérozására, akiket a kor legjobb tudós nevelői okítottak a különböző tudományokra. A félig francia, későbbi, II. Andrásunk beszélt magyarul, németül, ruszinul, franciául, latinul és görögül. Nem semmi!
A bőséges tananyagból csak egy hiányzott, az amit testvéri szeretetnek nevezünk. Mint ismeretes, a hatalomvágy bármire képes és András még húszéves sem volt, amikor bátyja, Imre herceg tartományaira támadt és győzött. Célja teljesen világos volt, másodszülöttként a magyar korona megszerzése. Ez viszont csak Imre halála után sikerült neki. Sőt, Imre egyetlen leszármazottja apja halála után pár hónappal szintén meghalt. Így aztán András előtt szabad lett a pálya és kerek harminc esztendőig gyakorolhatta fordulatokban igen gazdag uralkodását. (Hódítások, vereségek, Aranybulla, felesége, Gertrúd meggyilkolása, a szétlopott ország újra építése stb.)
Itt álljunk meg egy pillanatra! Keresztes háborúk. A két évszázadon át tartó háborúskodás történetének már könyvtárnyi irodalma van, amelyben nem könnyű eligazodni 800 év távlatából. Itt is csak a lényeg összefoglalására van lehetőségünk.
A négy hullámban elindult szentföldi hadjáratokra leginkább a szervezetlenség, a brutalitás és a civil lakosság irtása (is) volt a jellemző. A mi Andrásunk is elindult 25 000 főnyi seregével és 30 000-re becsült szedett-vedett kísérővel. No, nem annyira a vallásos érzület fűtötte, hanem a Bizánc romjain létrejött Latin Császárság koronájára áhítozott, de az nem jött össze neki. Viszont több merényletet is elkövettek ellene, amelyből kettőt ismerünk.
Szokása szerint minden este kiült a sátra elé a baldachinos trónszékébe és ott hallgatta meg a panaszokat, jelentéseket. Szorosan mellette két testőr, a többiek félkörben mögötte. Egyszer messzebbről egy nyílvessző repült a király felé, de a testőrök reflexszerűen uruk elé lökték a pajzsukat. A királyt elkerülte a nyílvessző, de az egyik védtelenül maradt testőr vállát eltalálta. A menekülő merénylő nem jutott messzire.
Egy másik alkalommal a már iszlám hitre tért asszaszinok békülni vágyó díszes küldöttségét fogadta valahol a mai Libanon területén. Az ékesen szóló vezetőjük egy arany serlegben bort kínált a császárnak, de a testőrök kapitánya ragaszkodott hozzá, hogy először a muzulmán igyon belőle, de az nem akart. Persze, hogy nem! A testőrökre hárult a királygyilkosságra áhítozó „küldöttség” likvidálásának feladata.
I.Húgó
Földrajzi közelsége miatt Ciprus szigete sem maradhatott ki a Jeruzsálemért és a környező területekét vívott öldöklésből, hiszen a Kelet Római birodalomhoz tartozó, gazdag terület többségében görög lakossága már a III. században felvette a kereszténységet. Ezekben az időkben a Szentföldre igyekvő, vagy onnan hazatérő zarándokok, lovagok számára volt az utolsó vagy éppen első biztonságos pihenőhely. Ekkor már a francia eredetű Lusignan dinasztia harmadik sarja uralta a szigetet. I. Hugó kisebb seregével átkelt a túlsó partra és ott a keresztesek által épített ma is álló – Crak des Chevaliers várában ütötte fel a főhadiszállását. Breton származású lévén, hatalmas termetet örökölt, nem félt senkitől, ezért amikor a városban biztonságban érezte magát, és az udvarban egyedül intézkedett, testőreit elküldte. Ekkor rontott rá „Allah akbárt” ordítva (ismerős?) egy merénylő, aki harci szekercével végzett a ciprusi királlyal, mert annak háta mögött kőfal volt, és nem tudott hátraugrani. Hogy hogyan jutott be ez a muszlim a várba, azt már nem fogjuk megtudni.
Fridrich Barbarossa
Azaz Barbarossa Frigyes német-római császár is sereget vezetett a három világvallás szent helye miatt szerencsétlen Jeruzsálem felszabadítására. Nem ért el odáig. Ugyanis több sikeresen megvívott csata után egy kanyargós szurdokban, alján a Kalikadnosz folyócskával néptelen tájon vonult a sereg. Egyik grófja odaugratott az élen haladó uralkodóhoz, valamit mondott neki, Frigyes hátra intett, megállította hadi népét és ők ketten előre lovagoltak. Kis idő múlva a gróf visszatérve jelentette, hogy Frigyes belefulladt a folyóba. Ami derékig ért. A császáron olyan sérülések voltak, amelyek vízbefulladással nem keletkezhettek. Az eset máig is izgatja a német történészeket, ezért is szerepel itt a merényletek között.
Megjegyzés: A szakmai tanulságok levonását Tisztelt Olvasóinkra bízzuk.
Tóth-I.