Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

ÁLLAMFŐK TESTŐRSÉGEI

 Így dolgoztak ők…
ÁLLAMFŐK TESTŐRSÉGEI

Az 1960-as évekből egy szállodai pincér visszaemlékezései kerültek hozzám egy
könyvben. A helyszín a Margitszigeti Nagyszálló, ahol hírességek mellett a kor
meghatározó államfői is elhelyezést kaptak magyarországi látogatásaik alkalmával
és persze hozták a testőrségeiket is.

Ahmed Sukarno, Indonézia elnöke

Nem ezen a néven született, de egy gyermekbetegségből kigyógyulva, jávai szokás szerint átnevezték.
Több gyermekbetegsége nem lehetett, mert később ezen a néven ismerte meg a világ. Nyelvzseni volt, tucatnyi nyelven beszélt, anyanyelvükön tárgyalt jónéhány külföldi és hazai politikussal. Fiatal kora óta a holland gyarmatosítók ellen küzdött, aztán a II. világháborúban, amikor a náci Németország megszállta Hollandiát, még Japán is elfoglalta Indonézia nagy részét. Sukarno a japánok megbízásából a hatalmas, kifosztott gyarmat vezetője lett, viszont a japán kapituláció után eljött a pillanat az ország függetlenségének kikiáltására. Sukarno kikiáltotta. Jöttek ám újra a hollandok, de a hároméves függetlenségi háborút Sukarno nyerte. Innentől kezdve módszeresen építette személyi kultuszát, imádta a pompát maga körül és óriási vagyonra tett szert. Közben egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait az őt támogató Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Fénykorában látogatott el Magyarországra. Már a Nagyszállóba érkezése is nagy show volt. De mekkora! 50 testőrt és legalább ennyi otthoni politikust, tábornokot hozott magával, ezért foglalták le a teljes szállodát a magyar személyzettel együtt. Amikor a rendőri felvezetésű kocsisor megállt a szálloda előtt, először a testőrök szálltak ki és körbevették a nyolc méter hosszú, golyóálló, fekete Mercedest, pedig a magyar államvédelem már egy nagyobb körben biztosított a szálloda körül. Sukarno, fején a csonka kúpalakú indonéz kalappal kiszállt. Elindult befelé, de ott állt a magas rangúak csoportja, akik mély meghajlással üdvözölték, majd ázsiai szokás szerint elkezdtek szétnyílva hátrálni. Csak a márványlépcsőről feledkeztek el és tucatnyian hanyattestek, akiket a bent lévő testőrök segítettek talpra. Az eset bejárta a világsajtót, nálunk tilos volt bemutatni. Testőrök. Szállodán kívül egérszürke „MAO” öltöny + napszemüveg, szállodán belül indonéz népviselet + napszemüveg. Igen, még este sem vették le! Rendkívül gyanakvóak voltak. Minden szobaajtó előtt dupla őrség, egy takarítóasszony csak diplomácia bonyodalmak után jutott hozzá a takarítóeszközeihez, mert a szervizszoba előtt is álltak. Ja, és Sukarno tizennégy feleségét is keményen őrizték. Amikor őket buszkirándulásra vitték, több volt a testőr a buszon, mint a feleség. A konyhában árgus szemekkel figyelték az otthonról hozott szakácsokat és szorosan kísérték a felszolgáló magyar pincéreket is. Napszemüvegben.

Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió bolsevik pártjának főtitkára

Ezt az egyszerű orosz szegényparaszti családba született jóeszű fiút a realista gondolkodása, mérhetetlen alkalmazkodóképesség és elképesztő szerencséje repítette a világ egyik legerősebb hatalmának élére, egyenesen a főtitkári székbe. nem akármilyen karrier! Részt vett az 1914-es Nagy Októberi Forradalmat követő polgárháborúban, ahol a régi cári rend hívei és a kommunista erők vívták élet-halál harcukat. De a győzelem után sem pihenhettek a vörösök, mert 15 ország támadta meg a fiatal Szovjetuniót. Kemény idők lehettek. Hruscsov nem a fegyveres harc, hanem a politikai irányítás embere volt és meredeken emelkedett a hatalmi ranglétrán. Lassan Sztálin egyik bizalmi embere lett, közvetítőszerepet vállalt a diktátor és tábornokai között, majd a sztálingrádi gigacsatában is szerepet vállalt. Köztudott, hogy Sztálin a harmincas években tébolyult irtást rendezett még a legmagasabb rangú pártemberek és katonai vezetők között (is). Hogy ezekben mennyire volt benne Hruscsov keze, illetve miért úszta meg, arról nincsenek információk. Sztálin halála után pont ő volt, aki nyilvánosságra hozta főnöke gaztetteit, amikor a birodalom első embere lett. (Ugyanakkor az is igaz, amit Churchill mondott Sztálinról: „faekével vette át a Szovjetuniót és atomfegyverrel adta át.”) Hruscsov Nagyszállóba érkezését nagy készülődés előzte meg, de az ünnepi fogadásból nem lett semmi, mert a kis kopasz ember kipattant a Csajkából és úgy szaladt fel a lépcsőn, hogy a testőrei alig bírták követni. Testőrök. Talán kéttucatnyian lehettek, acélkék öltöny, kissé „kidudorodó”
zakók, más nem. Nem foglalták le a szállodát, de a szovjet küldöttség folyosói élőerős- lezárást kaptak. Nem álltak minden ajtó mellett, hanem „zónáztak”, vagyis figyelték a magyar személyzetet és sétáltak. Figyelmesek voltak. Amikor egy szobalány kocsijáról leesett egy doboz, két testőr ugrott oda. A rend csak egyszer bomlott fel, amikor egy 3 év körüli kislány tévedt a folyosóra, talán valamelyik pincérnő gyereke. A testőrök szinte elolvadtak, mert az oroszok nagyon gyerekbarátok. Hruscsovról kellemesek az emlékek, közvetlen, barátságos embernek ismerték meg a Nagyszálló dolgozói.

Josip Broz Tito, Jugoszlávia elnöke

Akár a honfitársunknak is mondhatnánk, hiszen még az Osztrák–Magyar Monarchia területén született egy sokgyermekes, szegény, horvát családba. Harcokkal, nélkülözésekkel, hadifogsággal, sebesülésekkel teli, hihetetlenül eseménydús életét meg sem kísérelem itt részletesebben bemutatni. Rendkívüli, bátor ember volt. Harcot mert hirdetni a megszálló náci német hadsereg ellen és győzött. A II. Világháború után szembe mert fordulni Sztálinnal, nem engedte Jugoszlávia területén állomásoztatni a szovjet csapatokat és győzött. Kemény kézzel egységben tartotta a hat délszláv köztársaságot. Rákosi Mátyás idejében ellenséges volt a viszonyunk, de az 56’ utáni józan külpolitika következményeként a 60’-as években Magyarországra látogatott a feleségével. (Magam is láttam őket a Ganz-Mávag-ban testőreiktől kísérve.) Váratlanul jött vacsorázni a Nagyszállóba, ahol csak néhány óra maradt a felkészülésre.
Akkora pánikot azóta sem látott az épület, de sikerült a 40 személyes díszvacsora. Testőrök. Fekete öltöny, sötétkék ing, fekete nyakkendő. Ami feltűnő volt, az az életkoruk. Jó negyvenesek is voltak közöttük, akik valószínűleg Tito partizán társai lehettek, mert kölcsönösen tegezték egymást. A testőrök nyugodtan letelepedtek az előcsarnokban, pedig volt félnivaló, hiszen a délvidéki bevonulásunk 3000 szerb életébe került, ők később 40 000 magyar embert likvidáltak, amire még sokan emlékeztek.

 
Tóth

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet