Kezdőlap
Gondolatok a személyvédelem helyzetéről
A magánbiztonság bolygó hollandija
Dr. Christián László PhD, dr. Nagy Tamás és Handl Tamás tanulmánya
A fenti cím persze csak képletes, mivel a személyvédelemnek nem sok köze van a 17. századi tengerészlegendához, illetve az ennek nyomán készült híres Wagner-operához, de az abban szereplő szellemhajó és a szakma hazai helyzete azért vitathatatlanul mutatnak némi hasonlóságot. Manapság egyre hangsúlyosabbá válik a magánbiztonság szerepe és jelentősége a rendészet rendszerében, de nem szabad a figyelmet kizárólag a vagyonvédelemre irányítani, hiszen van egy nagyon jelentős, egyben izgalmas határterület, amely az állami rendészet és magánbiztonság határán húzódik meg. Ez pedig a személyvédelem. Lássuk hát, miért is bolyong az a bizonyos hajó?
A személyvédelem helyzetének autentikus helyzetértékelése komplex és nehéz feladat lesz, mivel egy meglehetősen szűk kört érintő, sajátos tevékenységről van szó. A jelen írás a téma jelentőségének hangsúlyozása mellett, a terjedelmi korlátok miatt csak néhány releváns gondolat felvillantására vállalkozhat. A terület számos olyan egyedi jellemzővel is bír, ami miatt érdemes rá figyelmet szentelni. Az első az a különös kettősség, amely lehetővé teszi, hogy a személyvédelem párhuzamosan közigazgatási (rendészeti) feladat és magánjogi szerződések tárgya is legyen. Előbbi esetben rendvédelmi (feladatokat ellátó) szervek látják el példának okáért a kiemelt közjogi méltóságok védelmét, a második esetben pedig magánszemélyek és gazdasági vállalkozások a visszterhes jogügylet szereplői. Az alanyi kör tehát alapvető eltéréseket mutat, a tevékenység célja mégis vitathatatlanul azonos, így mindkét esetben személyvédelemről beszélünk. A konkrét tevékenység során olyan egyedi vonások is megjelennek, mint a perszonalitás, a prevenció, illetve reakció elvei (szintén kettős jelleggel), amelyek nemcsak a rendészeti tevékenységek, hanem a magánbiztonság kö-rében is egyedi sajátossággal ruházzák fel. Éppen ezért különösen meghatározó a koherens szabályozás, amely révén egyszerre kell érvényesülnie az állami közérdek szolgálatának, valamint a rugalmasan működő, profitorientált, de szakszerű és szabályosan működő vállalkozások kettősségének.
■ A rendszerváltást követően elindult egy olyan reformfolyamat, amelynek – nem titkoltan – az volt a célja, hogy minimalizálja hazánk lemaradását azokon a területeken, amelyek a megújuló társadalmi berendezkedés miatt ennek szükségét érezték. Mivel a megváltozott társadalmi berendezkedés a jogszabályi környezettel szoros összefüggéseket mutat, ezért a rendészet területén megvalósuló változások kiindulópontja is a szervezet és működés új kihívásoknak történő megfeleltetése, a rendszer átvilágítása és az átfogó jogszabályi revízió volt. Az előbbi elvárások teljesítéséhez olyan alaki jogforrás szükséges a személyvédelem kapcsán is, amely megfelelő formában rendelkezik minden releváns részletszabályról, egyúttal gondoskodik a kialakult helyzet kezeléséről is. A reformok jegyében sorra születtek azok a törvények és rendeletek, melyek egyrészt meghatározták, másrészt újragondolták az egyes rendészeti területeket és szakmai perspektívákat.1 A személyvédelem körében ez a folyamat azt jelentette, hogy – a rendőrségi törvényen és a polgári törvénykönyvön túl – a jogalkotó külön-külön jogszabályban rendelkezett a tevékenység relevánsabb részleteit illetően, de felemás eredménnyel. Bizonyos részletek a szabályozás általános jellegén túlmutattak, ugyanakkor más (akut) problémák nem, vagy csak helylyel-közzel kerültek szabályozásra. Pozitívum, hogy a közjog körébe tartozó védett vezetők és tanúvédelem esetében részletesen kimunkált jogszabályi kereteket és eljárási rendet sikerült teremteni. Az államigazgatás rendszerén belül a személyvédelem állami oldalát szervezeti értelemben 2010-ig (a tanúvédelem kivételével) a centralizáció jellemezte, aminek köszönhetően a Köztársasági Őrezred „kizárólagosságát” jelentette. Ez a szervezeti monopólium ideális környezetet teremtett a professzionális feladatellátáshoz, illetve a szakmai tekintély növeléséhez. Az állami oldalon azóta több szereplő is belépett a területre – Készenléti Rendőrség, Terrorelhárítási Központ, Országgyűlé-si Őrség – és ennek okán a jogszabályi környezet is jelentősen megváltozott. Amenynyiben a magánbiztonsági szektor személyvédelmi ágát vesszük górcső alá, akkor megállapítható, hogy a szabályozás átfogta a tevékenység tárgyi és alanyi oldalát is. Ezt erősíti az a tény is, hogy a kötelező kamarai tagsággal – amely 2012-ben megszűnt – egyfajta minőségbiztosítási igény is társult. A két említett szabályozás hasonló hiányossága, hogy az alapvető fogalmak jelentéstartalmára – mint például a személyvédelem, vagy megelőző védelem – nem adnak választ. Hovatovább a személyvédelem a tipikus jellege folytán abban a kényes kérdésben sem adott érdemi fogódzót a jogalkotó, hogy a védelem kapcsán hol található a határ az arányos fellépés és a visszaélésszerű joggyakorlás között. Ebben az esetben a működés alapvető rendelkezéseinek tisztázása kapcsán nagyobb felelősség terheli a végrehajtásért felelős személyeket, de értelmezhető úgy is, hogy az előbbiek a professzionális feladatellátást veszélyeztethetik.
■ Több mint két évtized elteltével megállapíthatjuk, hogy a terület igazi reformja még nem történt meg. Amint ez napirendre kerülhet és megvalósulhat, akkor ennek a reformfolyamatnak nem a múltbeli hibakeresésről kell szólnia, hanem arról, hogy a szakma felkészülhessen a felbukkanó legújabb kihívásokra. A jelenkor nagy változásai, mint a globalizáció, vagy a technikai fejlődés fényében hátradőlni egy pillanatra sem szabad. Aki ugyanis követi a külföldi trendeket, az világosan láthatja, hogy e változások miatt a rendészeti perspektívák, megközelítések, megoldások is megújulóban vannak. Mindazonáltal tisztában kell lenni azzal, hogy kiváló szakembereink vannak, akik szakmai felkészültségükkel és tapasztalatukkal nemzetközi mércével mérve is versenyképesek. Adottak tehát megoldásra váró feladatok, ellentmondások, de azok kellő jogalkotói szándékkal és szakmaisággal kezelhetők.
■ A személyvédelem személyzeti utánpótlásának nevelése, a kevésbé ismert terület bemutatása a jövő rendészeti és magánbiztonsági szakemberei számára, a szakma és a jogalkotó figyelmének felhívása a szakterület jelentőségére és szabályozási pontatlanságokra, a tudományterület elméleti, tudományos megalapozása egyszerre jelentkezik igényként. Fentiek érdekében az NKE RTK-n a Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék kezdeményezésére és gondozásában, a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság, valamint az Országgyűlési Őrség hathatós közreműködésével a 2014/2015-ös tanévtől kezdve személyvédelmi kurzusok hallgatására nyílt lehetőség. Az NKE RTK biztonsági szakirány hallgatói számára speciális személyvédelem-kurzus került integrálásra a kötelező tanrendbe, amelynek keretében az elmélet mellett a gyakorlati munka legfontosabb fogásaival is megismerkedhetnek a hallgatók. További érdekessége a tantárgynak, hogy az állami és a magánbiztonsági tevékenység egyaránt bemutatásra kerül. A Karon tanuló, nem biztonsági szakirányos hallgatók szabadon választott tárgy keretében ismerkedhetnek meg a szakterület alapjaival. A téma iránt megnyilvánuló, egyre fokozódó érdeklődés abban is megnyilvánul, hogy növekvő számban születnek TDK és szakdolgozatok, valamint a jelen tanévben startoló Rendészettudományi Doktori Iskolában is felbukkant a téma önálló kutatási területként.
Konklúzióként megállapíthatjuk, hogy a személyvédelem hajója csak akkor érhet célt és töltheti be küldetését a rendészet és magánbiztonság rendszerében, ha a kapitány tudja, merre kellene kormányoznia a hajót, a matrózok pedig fegyelmezetten végrehajtják a kapitány utasításait.
1 Itt érdemes megemlíteni a személyvédelmet közjogi értelemben szabályozó, a védett személyek és kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996.(XI.05.) kormányrendeletet, illetve a ’piaci’ működést legitimáló, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. tv-t (utóbbi a jelenleg is hatályos norma).