Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Konferencia

Gőzerővel a fejlesztések útján!

Samsung (?) Konferencia

2016. június. 16. – Aquaworld Resort, Budapest

 

A Hanwha az év végéig több új kameraszériát, szoftvercsomagot és stratégiai partnerekkel együtt fejlesztett – akár már telepített Wisenet III kamerákba is – feltölthető intelligens szoftvereket dob piacra. Mi már láttuk a hosszú távú fejlesztési terveket, úgy érezzük szakmai szempontból bőven lesz mit megtanulnunk idén is.

 

A Samsung, mint márkanév igen sok céget, cégcsoportot foglal magába. Létezik Samsung gyártmányú gépkocsi is, termékei jelen vannak a hadiiparban, az automatizálásban, és még ki tudja hány olyan helyen, ahol nem is hinnénk. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy egy ilyen konglomerátum tagjának lenni hátrányokkal is járhat. A Samsung CCTV részlege csak egy kisebb részt képviselt a teljes portfólióból, a teljes árbevétel arányában. Minden relatív. Ami az egyiknek kevéssé kiemelt (Samsung), az másnak (Hanwha) hosszútávú jövőkép.
 


 


Hanwha cél, a CCTV gyártói elitje

Ebben az időszakban találkozott a két befektetőóriás vezetője, és megállapodást kötöttek. A Hanwha kiemelt célja, hogy a világvezető CCTV gyártói elitjébe kerüljön, ennek a folyamatnak első lépése volt a Samsung Techwin teljes körű felvásárlása (infrastruktúrával, humán erőforrásokkal együtt kompletten), ezen belül a munkafolyamatok optimalizálása. Ez általában a leépítés szinonimája szokott lenni, de nem ebben az esetben, rengeteg új pozícióba vettek fel kollégákat, feltöltötték az angliai raktárakat, gőzerővel láttak a fejlesztéseknek, és eközben biztosították mindehhez a szükséges pénzügyi forrásokat. Ez több mint egy éve történt meg. A Hanwha az év végéig több új kameraszériát, szoftvercsomagot és stratégiai partnerekkel együtt fejlesztett – akár már telepített Wisenet III kamerákba is – feltölthető intelligens szoftvereket dob piacra. Mi már láttuk a hosszú távú fejlesztési terveket, úgy érezzük szakmai szempontból bőven lesz mit megtanulnunk idén is.


Új analóg Wisenet HD+ kamera és rögzítőpaletta

A 2016-os Samsung/Hanwha termékport­fólió egyik fontos eleme az új analóg Wisenet HD+ kamera és rögzítőpaletta. Ezt már régóta hiányolta a szakma, mármint a Full HD felbontású, hagyományos Koax és UTP kábelezésen is használható analóg eszközöket. Az első tesztek meggyőztek arról, hogy ismét kiforrott, jól összerakott, „nem bétaverziós” termékek kerültek ki a gyártószalagról. A kamerák használhatók a régi meglévő koax kábelezésen akár 500 méterig, és mivel a kimenetükön igény szerint egyszerűen átkapcsolható a HD/CVBS jel, ezért a kamera alkalmas régi analóg rendszerek kameráinak helyére is, megadva a későbbi DVR csere esetén a HD rendszerre történő átállás lehetőségét. Nem utolsó sorban megemlíteném, hogy a kamera ára alacsonyabb, mint a régi 576 TVsoros elődé. Fontos még kiemelni a rögzítők automatikus kábelkorrekciós technológiáját, amely által a kamerák hatékonyabban használhatók koax/utp kábelen.
 


 

A tesztek alapjául szolgáló UTP Balun csavart érpáras átalakító 120 m-ben határozza meg az ajánlott kamera – rögzítőtávolságot HDCVI-HDTVI és AHD kamerákra egyaránt. A tesztvideókon 120–300 és 420 méter kábelszakaszokkal végeztem próbát. Nem csak a 120, de a 300 méteres akadályt is gond nélkül „megugrotta” a kamera, tanulságos volt látni a 300 és 120 m-es bund szándékosan „illesztetlen” összetekert toldásának hatására a rögzítő milyen automatikus kábelkorrekciós „javítómunkába” kezdett, és ilyen lehetetlen feltételekből is használható képet volt képes összehozni (képünk a következő oldalon). Az erről készült videók megtekinthetők a modenalarmco youtube csatornán. A kamerák menüje könnyen elérhető a DVR-en keresztül közvetlenül, böngészőn vagy szoftvereken keresztül, ezáltal lehetőséget adva a távoli finombeállítások elvégzésére. A DVR-ek a HDMI és VGA kimenetek mellet, rendelkeznek osztott kép, és egy-egy kamera vagy riasztás „popup” képek megjelenítésére alkalmas SPOT1-2 kimenetekkel. Ezért is kedvére lehetnek a régi „old school” szoftvermentes, direkt megjelenítési technikát kedvelő felhasználóknak.
 




IP-rendszerek Wisenet Q sorozatú kamerák

Áttérve az IP-rendszerek területére itt is számos új eszközzel találkozhatunk. Elsőként említeném a Wisenet Q sorozatú kameráit. Legfontosabb jellemzőjük a brutális sávszélességigény-csökkenés, köszönhetően a H265 tömörítésnek és az új Wisestream tömörítés kiegészítő technológiának, amely dinamikusan vezérli a kódolást. A H265 és Wisestream technológia együttes használatával akár 75%-os sávszélesség-csökkenést érhetünk el, egyúttal hatalmas tárterület takaríthatunk meg a normál H264-hez viszonyítva. A Wisenet Q széria 2 és 4 Megapixeles változatban kapható, fix és varifokális optikával, beépített infra megvilágítóval. A 4 MP-es varifokális változatai 2,8–12 mm-es motoros zoom optikával rendelkeznek, így távolról is beállíthatók. További hasznos beépített funkciók a Defocus Detection (élességihiba-észlelés), Hallway view (folyosónézeti mód), LDC (optika torzítás kompenzálás). Jellemzői még a valós WDR és a 128GB kezelésére alkalmas SD-kártyafoglalat amellyel „on board” végponti rögzítést tudunk végezni. Poe és 12 V DC táppal egyaránt táplálhatók.
 


Rögzítők: RAID biztonságos tárhelykezelés

A cél, rögzítők terén is a legmagasabb szintű műszaki elvárásoknak való megfelelés. Két új 32 csatornás rögzítővel jelentkeznek, fő különbség a RAID biztonságos tárhelykezelés megléte. Az XRN-2010 és XRN-2011 professzionális célhardverek. 4K HDMI kimenettel rendelkeznek ezért nem csak rögzíteni, de megjeleníteni is képesek a legújabb 8-12 Megapixel felbontású 4K kamerák képét. A HDMI mellett a VGA is használható, mint kettőzött vagy kiterjesztett megjelenítő. Természetesen a Wisenet Q szériának is megfelelve a H265 tömörítés és a Wisestream fogadására is alkalmasak. A hálózati kapcsolat esetleges hibáinak kiküszöbölésére kamera és rögzítőszinten is beépítettek biztonsági funkciókat.
 


A kamerákkal SD-kártyára folyamatos üzemmóddal rögzíthetjük ugyanazt a streamet amelyet a rögzítővel. A hálózati kapcsolat hibája esetén a rögzítő jelzi, hogy a kapcsolata megszakadt a kamerával. Amint helyreáll a kommunikáció, a rögzítő elkéri a kamerától a kiesés idejére az SD-kártyán tárolt adatokat, és hozzáfűzi a meglévő felvételeihez. Ezt ARB (Auto Recovery Backup) funkciónak nevezik. De mi történik, ha egy komplett NVR esik ki a rendszerből? Ha fontos számunkra a biztonság, a rendszerben alkalmazhatunk tartalék rögzítőt, amely „standby” üzemmódban figyel, hogy mikor kell átvennie egy másik NVR szerepét. Hálózati hiba esetén az NVR-re automatikusan átirányítódnak a kamerák streamei, míg a kapcsolat stabilizálódása után az NVR visszaadja a rögzítési feladatot az eredeti eszköznek és a kiesés ideje alatt rögzített adatok is átmásolódnak az elsődleges rögzítőre. Ez a N+1 Failover (feladat-átvétel) funkció.

Hamarosan publikussá válnak az elmúlt (már Hanwhás) év további új fejlesztések is, melyek úgy vélem meg fognak nyugtatni minden kételkedőt. A Samsung által útnak indított WiseNet technológia jelen van, a Hanwhánál is folyamatosan fejlődik, hogy egyre jobban szolgálhassa a modern piac, változó igényeit.

 

Balczó Rudolf
Tech Support Manager, Modern Alarm Kft.

www.modernalarm.hu

 

 

 

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet