Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Kültéri védelem / Erando

Senstar – 30 év a veszélyeztetett objektumok védelemében!

ERANDO – Senstar kerületvédelmi együttműködés

 

    

A hazai élvonalbeli biztonságtechnikai cégek egyre szélesebb körben veszik fel termékportfóliójukba a kültéri védelmi megoldásokat (Ennek keretében számoltunk be tavaly novemberben a Modern Alarm és a Cias Electronica együttműködéséről. A témáról most is olvashatnak.) A sort folytatva ugyanakkor mostani számunk két további cikk keretében is foglalkozik korszerű kültéri védelmi megoldásokkal (lásd: „Roboguard – kerületvédelmi megfigyelő robot” 26. oldal) következő cikkünkben pedig az ERANDO Kft. és (egyébként a robotot kifejlesztő) Senstar Security együttműködéséről írunk. Beszélgető partnerünk Kandolka László a Cég műszaki igazgatója.


■ Mióta foglalkozik az ERANDO Kft. kerületvédelemmel?

– 2004-ben kezdtünk el foglakozni aktív kerítésvédelmi megoldások tervezésével és telepítésével. Első rendszereink között mikrohullámú és infrasorompós védelmi rendszerek szerepeltek, később váltottunk a tényleges fizikai kerítésvédelemi rendszerek tervezésére és kivitelezésére. Itt már előtérbe került a kerítések elektronikai felügyelete, illetve az integrált felügyeleti rendszerek kialakítása.   


■ A tapasztalataik szerint miért fontos ezzel a szakterülettel itthon foglalkozni?

– Magyarországon is számos olyan kiemelt biztonsági kockázatú objektum és létesítmény található, melyek biztonsága – hatósági előírás alapján – csak kerítésvédelmi vagy kerületvédelmi rendszerrel biztosítható. A fokozódó terrorfenyegetettségre való tekintettel az atomerőművek, stratégiai fontosságú köz­művek és vezetékek, repülőterek külső héjvédelme elengedhetetlen.


■ Miért pont a Senstart választották, hogyan alakult ki az együttműködés?

– Egy projekt kapcsán kerestünk olyan integrált felügyeleti rendszert, mely egy felületre integrálja a videomegfigyelő-, beléptető-, behatolás jelző- és kerítésvédelmi rendszereket. Ekkor az interneten böngészve találtunk rá a Senstarra és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy partnerünk a terület vezető világcégeinek egyike, egyben talán a leginnovatívabb szereplő a kerületvédelmi megoldások terén.  A céggel 2006-ban kötöttünk stratégiai megállapodást Ez idő alatt főként az Intelli-Flex, IntelliFiber, FlexiPS és a legújabb FlexZone detektorokat telepítettük Magyarországon és a határon túl egyaránt. Az általunk telepített rendszerek mind méretben, mind komplexitásban a világ legnagyobb Senstar rendszerei közé tartoznak. Az ERANDO Kft. a Senstar kerületvédelmi megoldásainak kizárólagos Magyarországi disztribútora.


■ Kérjük, röviden mutassa be partne­rü­ket!

– A kanadai szék­helyű Senstar – a pol­gárok, objektumok és vagyontárgyak vé­delmi megoldásainak elismert fejlesztőjeként – több mint 30 éve gyártja, értékesíti, valamint támogatja a világ egyik legnagyobb kerületvédelmi detektor termékportfólióját. A ter­mékek (közel egyenlítői léptékű) több mint 40 000 kilométer hosszúságú kerítésvonalat védenek a világ 80 országában, köztük Magyar­országon is, ahol a telepített Senstar kerületvédelmi rendszer összesített hoszsza meghaladja a 35 kilométert, a legnagyobb telepített rendszer által védett kerítésvonal pedig 28 kilométernél is hosszabb. A Senstar termékei védenek többek között repülőtereket, határokat, kikötőket, VIP lakóépületeket, katonai és kormányzati létesítményeket, börtönöket, petrokémiai és kereskedelmi objektumokat, közműveket és kritikus infra-strukturális létesítményeket.

■ Beszéljünk akkor a termékekről!

– A termékportfólió széles körű: kerítésre és falra szerelhető érzékelőkből, földalatti érzékelőkből, mikrohullámú, száloptikai, elektrosztatikus – érzékelőkből, detektorral ellátott kerítésekből és csővezeték-védelmi érzéke­lőkből áll.


Legfontosabb termékek:

Kerítésre szerelhető detektor: FlexZone™



FlexZone kerítésre szerelhető detektor


A FlexZone™ a Senstar legújabb generációjú helydetektálásra képes, kerítésre szerelhető detektora. Érzékeli és meghatározza a kerítésen történő átjutási kísérlet (például a kerítés átvágása vagy a kerítésen való átmászás) helyszínét. Pontosan érzékeli a behatolás helyét, akár több egyidejű behatolás esetén is, a háttérzajtól függetlenül.


Földalatti detektor: OmniTrax®



OmniTrax rejtett kültéri védelmi detektor

Az OmniTrax® az ötödik generációs, rejtett, kültéri kerületvédelmi biztonsági detektor, mely láthatatlan radarmezőt hoz létre a föld alá temetett érzékelőkábel körül. Ha egy behatoló megzavarja ezt az elektromágneses mezőt, akkor az riasztást vált ki és egyszerre, akár több behatolás helye is meghatározható.


Száloptikai detektor: FiberPatrol



FiberPatrol száloptikás érzékelő


A FiberPatrol fejlett száloptikás érzékelőtechnológiája akár 16 kilométer hosszúságban is használható kerületvédelmi feladatokra. Földalatti csővezetékek esetén a FiberPatrol-PR helymeghatározásra képes detektor, akár 50 kilométer hosszan is használható harmadik fél által elkövetett behatolások észlelésére. Az érzékelési területen nincs szükség tápellátásra, vagy egyéb elektromos kábelre, ezáltal a megoldás tökéletesen érzéketlen az elektromágneses interferenciára és a villámlásra, és akár robbanásveszélyes környezetben is alkalmazható.


Microwave sensor: μltraWave™

A μltraWave™ egy teljes körű digitális adó-vevő párból áll, a láthatatlan mikrohullámú érzékelőzónába történő nem kívánt behatolások riasztást váltanak ki. A μltraWave extrém körülmények között is, megbízhatóan mű­ködik.
 



UltraWave. digitális adó-vevő pár


Electrostatic sensor: X-Field®

Az XField® egy a terep domborulatait követő, térfogatelemző detektor, mely elektrosztatikus teret hoz létre a 4 vagy 8 darab párhuzamosan futó detektorvezeték körül. A jelfeldolgozó processzorok érzékelik a behatoló által okozott változást, amelyet vezetékek megközelítése során okoz.
 



X-Field térfogatelemző detektor

A kerületvédelmi detektorokon túl, a Senstar piacvezető gyártó a vészjelző / vészhívó megoldások terén is, valamint legújabb termékcsaládja védelmet nyújt a biztonságtechnikai hálózatokat érő kibertámadások ellen.


Rendszer-integráció és menedzsment

A kerületvédelmi érzékelő termékeket a rendszerintegrációs és menedzsment rendszerek teszik teljessé.


ultraLink

Az ultraLink egy nagyteljesítményű, a Senstar érzékelőkhöz fejlesztett IP-alapú riasztásjelentő rendszer. A kerületvédelmi detektor termékcsalád integrált hálózati képességgel rendelkezik, mely kétirányú kommunikációt tesz lehetővé az érzékelők és az operátorterem között. A szoftver közös interfésze lehetővé teszi, hogy rajta keresztül más gyártók security management system-jei (SMS, biztonságtechnikai menedzsment rendszer) kommunikálhassanak az érzékelőkkel.


StarNeT™ 1000

A Senstar’s StarNeT™ 1000 egy Windows® alapú, multifunkcionális biztonsági menedzsment szoftvercsomag készen kapható, segítségével lehetséges a Senstar termékek programozása és beállítása, egyben biztosítja az integráció lehetőségét a Senstar termékekhez. A rendszer világszerte, a gyakorlatban bizonyította megbízhatóságát több száz, különféle létesítmény védelmét látva el.


Termékfejlesztés

A Senstar elkötelezett a termékeinek folyamatos fejlesztése mellett, ezért jelentős pénzügyi forrásokat biztosít a kutatás és fejlesztés céljára. A Cég a világ legátfogóbb magánkézben lévő kerületvédelemi tesztelő létesítményét üzemelteti, annak érdekében, hogy termékei a legszélsőségesebb körülmények közt is helytálljanak.


■ Hogyan folyik itthon a közös munka?

– A Senstar, az ERANDO Kft.-vel karöltve, teljes körű technikai támogatást és ügyfélszolgálatot biztosít a Senstar termékekhez, beleértve a rendszertervezést és helyszín-kialakítást, project-menedzsmentet, helyszíni mű­vezetést, oktatást és rendszeres karbantartást.

 

F. E.


www.erando.hu

 

 

 

 

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet