Gondolatok az „élőerő” alkalmazásáról a biztonságvédelemben

I. Biztonságvédelem és „élőerő” Magyarországon

A biztonságvédelem ma Magyarországon mintegy 1 000 000 000 000 (ezer-milliárd!) forintos nagyságrendű üzlet. Ha a fogalmat kibővítetten értelmezzük, magában foglalja az állami rendvédelmi szervek tevékenységét (pl. rendőrség, titkosszolgálatok, katasztrófavédelem, stb.) és a magánbiztonsági ágazat egészét. Azt is látni kell, hogy az állam, az állami szervezetek a legnagyobb megrendelői manapság a biztonsági technikákat, eszközöket, szolgáltatásokat szállítani képes vállalkozásoknak. Ez olyanynyira igaz és látható, hogy maga az állam sem akar kimaradni – nyilván nem csak anyagi okokból – ebből az üzletből: a HM EI Zrt.-t tekintik manapság a legnagyobb biztonsági cégnek, amely, mint tudjuk, nem magánkézben van. (Forrás: KSH, 2013)

Az elmúlt években különböző és egymástól nagyon eltérő becslések fogalmazódtak meg a személy- és vagyonőrök számáról. Az egyik legautentikusabb forrás, az SZVMSZK elnöke idén ezt 85 000 főre tette. A továbbképzési és vizsgakövetelmények teljesítése alapján 2014 májusára ennél pontosabb adatot is meg fogunk tudni.

„A vagyonvédelmi cégeket, tapasztalataink szerint az építőiparral vetekedő mértékű és mennyiségű szabálytalanság jellemzi…” nyilatkozott nemrégiben a Munkaügyi Hivatal, Munka­ügyi és Munkavédelmi Igaz­gatóság illetékese. Ám amíg az építőiparban a munkavédelmi szabályok notórius elmulasztása a jellemző és csak ezt követi az alkalmazásra irányuló jogviszonyok kusza mivolta (magyarán a feketemunkások alkalmazása), addig a magánbiztonsági üzletágban, többségében a kkv szektorban, a munkaügyi szabálytalanságok viszik a pálmát. A sor legvégén a papírok nélkül alkalmazott biztonsági őrök, vagyonőrök vannak, akik mérhetetlen módon alulfizetve, feketén dolgoznak, akár havi 280-300 (!) órát is.

Ugyancsak jellemző, hogy amíg itthon 3700 a vagyonvédelmi vállalkozások száma, addig a némileg kisebb (84 000 km², több mint 8 millió lakos) Ausztriában 200 körüli ez a szám. (Forrás: VSZSZ elnöke, 2012)

Mindezek az adatok azt mutatják, hogy az iparágban (vagy szolgáltatási szektorban, ahogy tetszik), súlyos anomáliák, műkö­dési zavarok figyelhetők meg. A szakma távolról sem egységes, számos különböző, érdekképviseletet (is) ellátó szervezet, egyesület található meg a szak­ma berkein belül, sőt, gyakorta az ellentétek konkrétan is megnyilvánulnak, állásfoglalásokban, interjúkban, nyilatkozatokban nyilvánosságot is kapnak. Minden jel szerint a szakma jelenleg nem képes/hajlandó egységes álláspont kialakítására még alapvető kérdésekben sem, így a szakmai érdekek képviselete sem a megrendelők, sem a jogszabályalkotók irányában nem működhet eredményesen. Ugyanakkor sajátos szemléletet tükröz, hogy gyakori a cégek és azok képviselői részéről, hogy egyszerre több különböző, sokszor egymással szemben nem igazán barátian viselkedő szervezetnek is tagjai, mert üzleti szempontokból és az információk megszerzésében teljességre törekedve, úgymond „nem engedhetik meg maguknak”, hogy kimaradjanak. A továbbiakban néhány olyan területet igyekszem górcső alá venni, amelyeknél lehetséges és fontos lenne az egyetértés, az egységes álláspont kialakítása.

II. Az ember, mint „élőerő”

Az „élőerő” kifejezés a hadászatból került át a biztonságvédelembe, leggyakrabban az „élő­erős őrzés” szókapcsolatban fordul elő. Meg­íté­lésem szerint a biztonságvédelemben a szónak, fogalomnak nincs helye. A modern hadászatban történő használata is kérdéses, de ez nem képezi jelen dolgozatom tárgyát. Az embert gyakran tartják a biztonságvédelemben (is) „a gyenge láncszem”-nek, mondván: a technika megbízhatóan működik, az emberi hibákból, tévedésekből ered a biztonságtechnika esetleges nem tökéletes működése. Ez implicit módon magában foglalja az őrök, a nem a technika világában mozgó emberek alábecsülését.

Pedig mi emberek:

• 2,6 millió éve készítünk szerszámokat,
• 1 millió (!) éve használjuk a tüzet (Dél-Afrika),
• 6500 éve olvasztunk fémeket,
• 5-6000 éve írunk-olvasunk (képírás, ékírás),
• 1000 éve használunk lőport (Kína) és
• 561 éve használunk Magyarországon rezgésérzékelőt (Eger ostroma, 1552, dobokra szórt száraz borsó).

Mi emberek, saját érzékszerveinket kiterjesztve alkottuk az első biztonsági érzékelőket (XIX. század), tehát saját hallásunkat, látásunkat, általában: érzékelésünket tekintettük mérvadónak. Ekkortájt vált el élesen egymástól az őrzés és a biztonságtechnikai alkalmazások fejlődési iránya. A biztonságtechnika fejlődése abba az irányba is elindult, hogy az emberi közvetlen érzékelésen túlmutató, a fizika robbanásszerű fejlődését és eredményeit kiaknázó eszközöket hozzon létre, de mindig oly módon, hogy az adott észleléseket lefordítsa az emberi érzékszervek számára (pl. az emberi szem számára láthatatlan, mert a látható fénynél nagyobb hullámhoszszú, elektromágneses sugárzást, az infravörös sugárzást eszközeivel érzékelve, látható képet hoztunk létre).

A technikának tehát közvetve és közvetlenül az ember minél teljesebb kiszolgálására kell törekednie.
Mert minden biztonságtechnika végén ott az ember…

A gépek, az eszközök, a technika is kijátszható. De súlyosan téved, aki a gépek és az ember ösz­szehasonlítását erőlteti megbízhatósági szempontokat véve alapul. Az ember és az eszközök, gépek nem összevethetők!

Mert mennyi is az ember MTBF-je? Léteznek-e totálisan automatizált biztonsági rendszerek, amelyek reagálnak is minden emberi beavatkozás nélkül és elfogják a jogsértőt, megbilincselik, előállítják, szállítják, stb.?

Mindezek miatt is: a biztonságtechnikában is az egyszerű kezelhetőség kell legyen az egyik legfontosabb szempont.
A user, az ember nem (mindig) biztonságtechnikai mérnök, nem operátor. Egy biztonsági rend­szer akkor jó, ha kezelése nem igényel több hozzáértést, mint egy átlagos tv-é, vagy okos telefoné.

III. Milyen minőségi követelmények vannak az őrzéssel, őrökkel szemben?

A minőség garanciái:

• Tisztesség
• Felelősség
• Megfelelőség
• Ellenőrzés
• Érdekképviselet
• Az előírt követelmények teljesítése.

A képességek, tudás (ismeretek), és készségek egymásba kapaszkodó rendje – ezek a munkavégzés minőségének egymást feltételező feltételei.

„Minden ember szeretné elmondani magáról, hogy ő bizony tisztességes. Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a tisztességes ember felelősségteljes. Felelősséget vállal tetteiért. A szándék egy fontos kulcsszó a tisztességgel kapcsolatban. Ha a szándék jóra irányul, akkor nevezhetünk tisztességesnek valakit.” De, ha elfogadjuk az előzőeket, miként jellemezzük a pro­jektcégeknek azon részét, amelyek eleve arra jöttek létre, hogy kijátszva hatályos jogszabályokat aláígérjenek a legalacsonyabb ajánlatnak is és elhalásszák a megrendeléseket a valóban tisztességes cégek orra elől?

A megfelelőséghez a konkrét követelmények hiányoznak. Az egyes cégek igyekeznek egy magyar és nemzetközi „best practice”-nek, vagy a hadászat, rendészettudomány vonatkozó tör­vény­szerű­­ségei­nek megfelelni, de ez jelenleg csupán akaratukon, és a megrendelő kívánalmain múlik.

Általánosságban kimondható: nincsenek minőségi követelmények! „Élőerőre” egzakt szabványok nincsenek, MSZ EN 15602:2008 másról szól, (a biztonságtechnikai szabványok alkalmazását pedig a piac nem kényszeríti ki).

Vállalási árminimumok sincsenek (még?).

Bérminimumok nincsenek (betartva).

Az ellenőrzések? Rendőri szinte nincs (alig van), mert a cégek nagy száma és az őrzési helyek, és egyéb biztonsági munkatevékenységek földrajzi megoszlása miatt a rendőrségi kapacitások erre nem elégségesek; a NAV és Munka­ügyi Felügyelet részéről pedig alkalomszerű ellenőrzések folynak.

Érdekképviselet? A személy és vagyonőrök mind­össze 3,5%-a szakszervezeti tag! Milyen érdekképviseletről beszélhetünk akkor? Milyen súlya van egy szakszervezeti vezetőnek, aki béremelést, vagy méltányosabb munkafeltételeket akar elérni? Milyen tömegtámogatásra számíthat a szakmabeliek részéről? Reális lehet végső érvként egy, a munkavállalók 3,5%-a által támogatott sztrájk?

IV. Kikből áll az „élőerő? Ki a biztonsági őr? Mi a dolga?

A népítéletek (internetes bejegyzések, blogok, hozzászólások, mémek) szerint a biztonsági őrök erőszakosak, buták, képzetlenek; először ütnek, aztán kérdeznek és csak azért csinálják azt amit, mert nincs más munkalehetőségük pillanatnyilag. De van közöttük szellemi vetélkedő nyertese, rabló, tolvaj és hős is...

„Személy- és vagyonőrök. Ők azok, akik a bankok, posták, hivatalok, utazási irodák, üzletek, gyárak, telephelyek és személyek őrzésével, védelmével foglalkoznak. Sok fiatalember álma, hogy ezt a munkát végezhesse…” (Állami Foglalkoztatási Szolgálat, Szakmaismertető Információs mappa)

Hosszabb ideje a biztonsági őrnek képzés volt az egyik és a legolcsóbb preferált átképzési irány. Alacsony óraszámok, gyors, akadály nélküli vizsgák csábították a munka nélkül maradókat, a szakma nélkülieket. Fájós lábú nyomdászok, a válság miatt állásukat vesztő építőipari szakmát űzők, lakatosok, kőművesek, vagy képzetlenek, meg persze unatkozó nyugdíjas katonák és rendőrök és társaik vágtak bele a biztonsági őrködésbe. A tanfolyamok szervezőinek egy része álláslehetőséget is kínált, de leggyakrabban csak átadott néhány címet és telefonszámot a végzetteknek és ezzel letudta hirdetésben vállalt kötelezettségét.
„A védelmi rendszer eleme”, a mechanikus elem, az elektronikai elem és a biztosítás mellett. (ismeretlen szerző: „A vagyonvédelem alap­jai” c. művéből)

Ez így kétségtelenül őszintébb, mint az ÁFSZ szövege. Azonban degradál, tárgyiasít. A biztonságszervezésben értékelhető a meghatározás, a vagyonvédelmi képzésben nem.

Berek Tamás és Bodrácska Gyula véleménye szerint (Az élőerős őrzés az objektumvédelem építőipari ágazatában):
„Az élőerős védelem aktív komponensét képezi a komplex vagyonvédelmi rendszernek. A személyi védelem képes ugyanis kezelni a bonyolult és váratlan helyzeteket, amelyeket az átlagos paraméterekkel rendelkező technikai eszközrendszer nem. A humán elem szubjektivitása jelenti azonban annak gyenge pontját is. Az élőerős védelem elemei ugyanis forrását képezhetik az objektum belső veszélyeztetettségének, mely nehezen felderíthető, azonosítható és az ellene való védelem is meglehetősen nehéz. Az olyan jelenségek bekövetkezése, mint a szak­szerűtlen feladat-végrehajtásból eredő kár, szabotázs, lopás vagy abban történő részvétel, eset­leg a védelem szilárdságát biztosító fontos információk kiadása ugyanakkor az egész védelmi rendszert fenyegeti és a megelőzés roppant problémás.
A munkaerő-kiválasztás szempontjai között gyakran előkelő helyen találjuk a készségek és képességek igénye mellett a gazdaságosság szempontját.
Az élőerős védelem esetében nem a legolcsóbb a legjobb.”

Ahogy ezt egykori főnököm gyakran hangoztatta, kissé egyszerűbben: „Birkát legjobban a juhász tud lopni!” A vállalkozás keretében folytatott vagyonőrzés esetében azonban leegysze­rű­södik a helyzet: Az őröket nem a védelmet megszervező biztonsági vezetőnek kell megválogatnia, még csak az sem kell, hogy szempont legyen, hogy a legolcsóbban elérhető őrök lássák el a feladatot. Ennek nyűgét át lehet hárítani az őrző-védő vállalkozás vezetőire, azzal a kitétellel, hogy olyan felelősségbiztosítási kötvényt mutassanak be, amely a fentebb vázolt esetre is vonatkozik. A Berek-Bodrácska párossal azonban kétségkívül egyet lehet érteni abban, hogy a személyi védelem, aktív komponensként képes kezelni a bonyolult és váratlan helyzeteket. (Az „élőerő” kifejezés kiváltására sajnos a „személyi védelem” sem alkalmas, mert nehezen elválasztható hangzású a „személyvédelem” szak­mai kifejezéstől, amely azonban egészen mást jelent.)

A fentebb már említett szabvány szerint a személy – és vagyonőr (biztonsági őr) az a szakképzett és biztonságilag ellenőrzött személy, aki díjazást, munkabért vagy fizetést kap, hogy ellenőrizze, adott esetben megakadályozza a köz- vagy a magántulajdon területére való jogtalan behatolást, jogosulatlan belépést, a belépés ellenőrzése, vagy az ott folytatott jogosulatlan tevékenység, rongálás, vagy birtoksértés megelőzése, észlelése érdekében.

Feladata továbbá, hogy megelőzze, észlelje a lopás, kár, sikkasztás, valamint áruk, pénz, kötvények, részvények, értékpapírok, vagy értékes dokumentumok, irat elsikkasztását, vagy elrejtését is. A szabvány környezetvédelmi és környezetgazdálkodási, továbbá mezőgazdasági és tengeri területeken is alkalmazhatónak ítéli a személy- és vagyonőröket. A személyek és testi épségük védelme pedig a szakma elnevezéséből következik.

A biztonsági őrök kötelességévé teszi továbbá, hogy a vállalati szabályokat, szabályzatokat, biz­tonsági szabályokat betartassa a bűncselek­mények megelőzése érdekében és jelentse, elfogja a törvénysértőket.

A szabványból fájó módon hiányzik az, hogy mindez hogyan történjék. Mintha egy műszaki szabványban csak elérni kívánt célokat közölnék az eszköz ismertetése, a paraméterek nélkül… Megtudható belőle, hogy a biztonsági őr ellenőriz, megelőz, észlel, véd, gazdálkodik(?!), betartat, jelent és elfog. Úgy gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szabvány egy általános őrutasítás megfogalmazásához segédlet lehet ugyan, de egy speciális őrutasításhoz már használhatatlan.

A jelenleg is hatályban lévő 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól a személy- és vagyonőrökkel kapcsolatban lakonikusan összefoglalható követelményeket állapít meg:
– Legyen igazolványa!
– Legyen végzettsége (8 általános + OKJ)!
– Ha egyéni vállalkozó, legyen felelősségbiztosítása!

Biztos, hogy elegendő ennyi követelmény?

Orvosi, egészségügyi alkalmassági vizsgálatok (pszichés – nem csak fegyver viseléséhez) például nem szerepelnek a követelmények között, mint ahogy önvédelmi, – sport, – állóképességi követelmények sem.

A korábbi (48 órás) képzésben részt vettek képzettsége nem lesz azonos a 2013 szeptemberétől, emelt (320) óraszámban oktatott biztonsági őrökével, ez újabb feszültséget fog eredményezni, valamint továbbképzési igényt vet fel. Erre – sajnos – a jelenleg zajló továbbképzés sem lesz elégséges. Marad tehát az eltérő szakmai ismeretmennyiség a képzés időpontja szerint.

V. Mi lehetne tehát a megoldás?

„Ezt a szakmázást meg hagyjuk már, a vagyonvédelem ezen a szinten nem szakma. Szakma az, amit iskolában tanulnak, például a villanyszerelő vagy az asztalos. A vagyonőri állás az utolsó menedék a munkanélküliség elől.” (hozzászólás a steve4security blogról 2013. 10. 30.)

A képesítési követelményeken, elvárásokon változtatni kell.

Jelenlegi formájában meg kell szüntetni, át kell formálni a legalacsonyabb képzési szintet: a „személy- és vagyonőr” képzést!
A jövendőbeli szakmai képzésnek magában kell foglalnia az eddigi ráépüléseket (pl.: bankőr, pénzszállító, rendezvénybiztosító, stb.) is. Valódi szakmává kellene tenni a személy- és vagyonőri szakmát, 3 éves képzéssel, műszaki, technikai, gépjármű-vezetési, testnevelési, fegyverhasználati és egyéb, többek közt jogi képzésekkel.

Addig is új ráépülést kell létrehozni: „diszpécser (biztonságtechnika-kezelő)” néven, ahol a képzés súlya a beléptető-, behatolás-jelző- biztonsági videó, mechanikai védelmi eszközkezelő tárgyakon van. A szakmai képzésben tantárgygyá kell tenni továbbá a kommunikációt (szakmai kommunikáció, szaknyelv – biztonságtechnikai kijelzők kommunikációja, szakkifejezések helyes használata, írásbeli kommunikáció, szóbeli kommunikáció ügyfelekkel, állampolgárokkal, stb.) és az alapfokú (ECDL) informatikai ismereteket!

Egy szakmának a társadalomban – többek közt – annál kisebb a becsülete, minél rövidebb idő alatt és minél olcsóbban lehet megszerezni a szakmai képzettséget igazoló „OKJ-s papírt”.

A szeptembertől kezdődött új képzés (1 éves képzési időtartammal és az eddigi képzési idő többszörözésével) jó irányba tett lépés, de legalább az első évfolyamnak „ki kell repülnie” ahhoz, hogy véleményt tudjunk alkotni róla.
A jogszabályoknak megfelelő bérminimumot kell érvényesíteni (a biztonsági őrök jövedelmének el kell érnie a szakképzettek bérminimumát (emlékeztetőül: minimálbér 2013: br. 98 000 HUF, garantált bérminimum: br. 114 000 HUF) a vállalási árakban és tenderkiírásokban is.

2013. november 11-én az SZVMSZK és a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottság közösen a Belügyminisz­téri­um­hoz fordult, jogszabály-változtatás érdekében. Kezdeményez­ték, hogy „vagyonvédelmi szolgáltatási rezsi óradíj” kerüljön bevezetésre. Ez, meghatározásuk szerint: „A társas vállalkozás vagyonvédelmi tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített összes költsége, amelynek alapját a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottság által évente meghatározott, garantált bérminimumra kiszámított, szakmai ajánlásban rögzített óradíj és a jogszabályokban meghatározott közterhek képezik. A vagyonvédelmi szolgáltatási rezsi óradíj tartalmazza a feladatot ellátó személy – és vagyonőr személyi jellegű költségeit, az ellátási költségeket, irányítási és ügyviteli költségeket, az egyéb, jogszabályokban meghatározott közterheket.”

Több szakmában vannak hasonló szakmai ajánlások, s úgy gondolom, a szakma számára hasznos lenne ennek meghonosítása, azonban szükséges felhívni az előterjesztők figyelmét arra, hogy megítélésem szerint hosszú és rögös út vár rájuk. Érdemes áttekinteni, mivel kell számolniuk:

a) Megrendelők ellenállása: A munkavállalók (egyéni vállalkozók) garantált bérminimumra kiszámított és szakmai ajánlásban rögzített óradíjának, mint minimumnak kellene teljesülnie e szándékok szerint. Ez nyilván a legkevésbé kvalifikált, legalacsonyabb szintű személy- és vagyonvédelmi munkára lesz igaz. A magasabb szintű munkák a minimumnál magasabb elismertséget, azaz ellenértéket kellene maguk után vonjanak. Kérdés, hogy a megrendelők hajlandók lesznek-e elismerni ezt. Vagy akár csak a minimumot megfizetni a fatelepi éjjeliőrnek, amely kétszerese is lehet az eddigi díjnak.

b) A munkaadók ellenállása: A vagyonvédelmi vállalkozások vezetőinek hasonló problémákat okozhat a magasabb alapokról kiinduló nivellálási kényszer. Ha valóban tapasztalt, minőségi munkát is ellátni képes munkavállalóikat meg akarják tartani, a minimumtól el kell térjenek felfelé és ekkor a fentebb már vázolt problémába ütköznek majd bele. A piac nem akarja elismerni majd a mégoly hozzáértő őrök szaktudását sem.

c) A munkavállalókra csak abban az esetben számíthatnak a munkaadók, ha valóban megkapják a munkavállalók azt az összeget, amely a tervekben szerepel. Az eddigi tapasztalatok alapján némi szkepticizmus inkább reálisnak tekinthető… A munkavállalók támogatása úgy nyerhető el, ha a megállapodást aláíró felek, a jogszabály hatálybalépésével együtt nyilvánosságra hozzák a munkavállalók és alvállalkozók számára a rezsióradíjból kikalkulálható bruttó órabért/bérminimumot.

d) Társadalmi ellenállás: Miért kereshetne többet az őr, mint egy más, nehéz munkát végző, netán kvalifikáltabb munkát végző (magasabb iskolai végzettségű) munkavállaló (nővér, szociális munkás, dajka, stb.)? Az őrök társadalmi (köz) megítéléséről már szóltam fentebb.

e) Gazdaságpolitikai megfontolások: A hasonló munkakörben dolgozó rendészeti dolgozók (erdőőrök, mezőőrök, fegyveres biztonsági őrök, de még a rendőrök) körében is várhatóan nagy port kavar egy fizetésemelés (mert gyakorlatilag erről lesz szó). Tartani lehet egy dominóeffektus-szerű hatástól is („…akkor adni kell a katonának, rendőrnek, stb. is, mert inkább elmennek biztonsági őrnek, vagy úgy érzik, ők nincsenek a vagyonőrökhöz képest megbecsülve…”)

VI. További fontos lépések

a) Annak érdekében, hogy a biztonságvédelmi szakma és ezen belül a személy- és vagyonőrök társadalmi és szakmai elismertségének szintje emelkedjen és a szakma anyagi elismertsége is illeszkedjen ehhez, biztonságvédelmi szakmai stratégiát kell megfogalmazni és nyilvános részét közzétenni. Ennek részeként koordinálni kell a sajtómegjelenéseket, nyilatkozatokat, interjúkat. Terveket kell készíteni az esetlegesen bekövetkező, negatív visszhangot kiváltani képes, de a pozitív kicsengésű rendkívüli események (pl. vagyonőr által elkövetett jogsértés, vagy hősies helytállás) esetén teendőkről, nyilatkozattervezetekről. Ki kell dolgozni azokat az intézkedéseket, amelyek egyéb úton-módon javíthatják a szakma megítélését. A stratégiának tartalmaznia kell a célokat, az ehhez szükséges eszközök és erők felhasználását is.

b) A megrendelői oldal képviseletét is hozzáértő biztonságvédelmi szakembereknek kell ellátnia! A korábbi években biztonságszervező szakmér­nökök kerültek ki a BMF Bánki Donát Gépész­mérnöki Főiskolai Karáról! Ezek a szakemberek jórészt a megrendelői oldalon helyezkedtek el. Mára ez a képzés megszűnt… (Az egyik biztonsági egyesület 2013 novemberében már kezdeményezte is a szakmai képzettséggel nem rendelkezők, de a biztonsági területért felelős vezetők konferenciáját; alapvető, számukra a döntésekhez elegendőnek ítélt, ilyen típusú előadásokkal.) A szakma felemelkedéséhez nem elégséges csak a közvetlen szakmabeliek magasabb színvonalra törekvése. Szükséges az is, hogy a megrendelői oldal olyan követelményeket támasszon, amelyeket csak a valóban felkészült cégek, szakemberek képesek teljesíteni. A megrendelői oldal biztonságvédelmi követelményeinek megfogalmazására azonban csak olyan szakemberek képesek, akik rendelkeznek biztonságvédelmi ismeretekkel, szaktudással, hozzáértéssel. Be kell lássuk, ezt egy 3 napos tanfolyamon nem lehet megszerezni. Megfon­tolandónak ítélem tehát másoddiplomás biztonságszervező szakmérnök-képzés megindítását, akár esti, és/vagy levelező tagozaton.

c) A „(minősített) adatok, információk védelme” tantárgyat fel kell venni, illetve nagyobb óraszámban kell oktatni minden biztonsági szakmában és szinten! Indokolásként talán elegendő e tárgyban kimondani Edward Snowden nevét... Tudatosítani kell, hogy az információ védelme manapság legalább is ugyanolyan fontos dolog, mint a tulajdon, illetve a vagyon védelméé.

VII. Befejezésül

A felvetett gondolatokkal a szakma érdekeit próbáltam megjeleníteni, képviselni előrébb vinni. Immáron évek óta nem a megrendelő-szolgáltató koordináta-rendszerben, de a szakmában tevékenykedem, így több mint 30 éves, különböző területekről származó biztonságvédelmi tapasztalataim alapján – úgy gondolom – lehetséges, sőt szükséges e szakmai érdekek akár ilyetén artikulálása.

Balogh Gábor