Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

A terrorveszélyre nem terjednek ki az atomerőművi tesztek

Nem várható végleges döntés jövő héten az európai atomerőművek biztonsági felülvizsgálatának kritériumrendszerével kapcsolatos még nyitott kérdésekről.

Günther Oettinger EU-biztos az energiaügyi miniszterek keddi, gödöllői informális ülésén újságírók szűk csoportjának nyilatkozva elmondta: arra számít, hogy az atomerőműveket felügyelő hatóságok szervezete által a közelmúltban nyilvánosságra hozott iránymutatások alapján a nemzeti regulátorok jövő csütörtöki éves ülésükön két terület kivételével elfogadják a stressztesztekhez javasolt kritériumokat.

„Megfelelően erősnek tartom a WENRA által javasolt kritériumokat ahhoz, hogy jövő héten a legtöbb területen uniós szinten konszenzusra jussanak a nemzeti szabályozóhatóságok, beleértve azon országok felügyeleti hatóságait is, amelyek nem rendelkeznek nukleáris erőművekkel” – közölte a biztos.

Az egyik kérdéses terület a tesztek kiterjesztése emberek által okozott biztonsági kockázatokra is, mint például repülőgéppel elkövetett terrorcselekmények. Oettinger szerint ez a szempont eredetileg nem szerepelt a Bizottság mandátumában, amelyet a tagállami vezetők úgy határoztak meg márciusban, hogy a fukushimai természeti katasztrófa kapcsán előálló atomkatasztrófa tanulságaira kell építeni az európai stresszteszteket.

„Néhány tagállam szeretné, ha ezek a kockázatok is bekerülnének a vizsgálati szempontok közé, mások viszont egyelőre ellenzik a kör ilyen irányú bővítését. Valószínű, hogy egyelőre nem kerül be a kötelező kritériumok közé” – vélekedett újságírói kérdésre válaszolva Oettinger. Hozzáfűzte: semmi sem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy az uniós kritériumoknál szigorúbb felülvizsgálati szempontokat válasszanak, aminek akár a terrorcselekmények elleni védettség is része lehet.

2011.05.04 08:53:24   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet