Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Kormányzati kémprogram fut Magyarországon

A Wikileaks dokumentumai szerint valószínűsíthető, hogy Magyarország is vásárolt a kormányzati megfigyelésre használt kémprogramból.

A Citizen Lab kutatói még tavasszal észlelték a FinSpy és FinFisher néven is ismert szoftver nyomait Magyarországon. Ahogy már akkor kiderült: Magyarországon is vannak olyan irányító szerverek, melyek vezérlésével a szakemberek szerint a kormányok politikai ellenfeleiket is figyelik.

Az IT café azt írja: ez még önmagában nem jelent feltétlenül kormányzati felhasználást (bár szakértők állítása szerint az irányító szoftver telepítéséhez szolgáltatói közreműködés szükséges), de a gyanút tovább erősítheti egy szeptember elején ismertté vált dokumentum. Az atlatszo.hu cikke szerint a Wikileaks pedig szeptember 5-én hozott nyilvánosságra egy szerződést, amelyben piacként említi az országot a lehallgató-technológia gyártója és forgalmazója.

Az atlatszo.hu szerint ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a magyar kormány is az amerikaihoz hasonló módon és mélységben kémkedhet a távközlési hálózatokon bárki – bűnözők, de akár civilek, ellenzékiek vagy újságírók után is az országban.

A kémprogram érdekessége, hogy a felhasználó számára Firefox böngészőnek tűnik.


hvg


 

2013.09.17 10:17:45   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet