Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírarchívum

Közösségi posztokat vett és arcfelismerést tesztelt az amerikai hadsereg

A két eset nem függ össze, hacsak nem annyiban, hogy mindkettő jogilag legális, de mégis sok adatvédelmi kérdést felvet.
Az arcfelismerés tesztelésénél az iskola területén, de nyilvános helyeken helyeztek el kamerákat, és arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire pontosan tudja azonosítani a rendszer az embereket. A hadsereg állítása szerint az adatokat nem tárolták, és az arcképeket nem is kötötték össze a nevekkel. Azt állítják, hogy csak arra terjedt ki a vizsgálat, hogy kiderüljön, felismer-e a rendszer arcvonásokat, jellemző jegyeket nagy távolságról, rossz fényviszonyok mellett, és akkor is ha olyan helyre rakják, ahova jellemzően nem néznek az emberek, vagy eleve úgy közlekednek, hogy többségük a telefont bújja.
Nyilatkozatuk szerint az ilyen technika segíthet a hadseregnek, hogy például egy közeledő hajóról az algoritmus megmondja, hogy ellenséges csapatok vannak-e a fedélzeten. Szerintük a gyakorlat teljesen törvényes volt, és semmi olyan adatot nem tároltak, amik miatt az érintetteknek is tudni kellett volna, hogy éppen megfigyelik őket. Egyébként is csak évekkel később adták át elemzésre a felvételeket, amikor már valószínűleg lediplomáztak az emberek.

A haditengerészet pedig 350 milliárd, szigorú feltételeknek eleget tevő képeket vett közösségi oldalakról származó nyilvános bejegyzést kért, de egyelőre nem tudni, hogy milyen platformok érintettek. A 2014-2016 közötti posztoknak legalább a felének angol nyelvűnek kell lenni, ugyanabból az országból csak a bejegyzések 30 százaléka származhat, és legalább 20 százaléknak olyannak kell lenni, ahol megjelölték a pontos helyszínt is. "Ez a kutatás lehetővé teszi, hogy lássuk, hogyan alakulnak ki szleng szavak, hogyan terjednek az idő múlásával, és hogy hogyan alakulnak formálják a közösségek a mindennapi szóhasználatot" - állítja T Camber Warren, a kutatás vezetője.  

https://index.hu/techtud/2019/05/28/kozossegi_posztokat_vett_es_arcfelismerest_tesztelt_az_amerikai_hadsereg/

2019.05.28 17:20:58   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet