Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Termékmonitor

MOHAnet VARIO MEDCARE készülék
VARIO MEDCARE készülék

Több mint tíz éve Magyarországon is felfigyeltek az idős és fogyatékossággal élő emberek mindennapos életére. Rengeteg alapítvány, intézmény, egyesület jött létre ezen emberek és családjaik megsegítésére. Ezen kívül hazánkban hatályos jogszabály is kötelezően előírja a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települési önkormányzatok részére a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás bevezetését, hogy az idős, beteg esetleg fogyatékos emberek megfelelő szintű gondozásban részesülhessenek. Erről rendelkezik az 1993. évi III. törvény - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról.

Jelzőrendszerünkkel segíteni és hatékonyabbá szeretnénk tenni ezen intézetek munkáját.

A jelenleg gyártott és forgalmazott segélyhívó rendszerek korszerűtlenek és mára már teljesen elavultnak számító technológiával rendelkeznek.

Többségük rádiós kialakítású (UHF), mely csak egyirányú kommunikációra alkalmas.
Hátrányuk, hogy gyakori üzenetvesztéssel üzemelnek, és nem rendelkeznek kétirányú fónikus (hang) kommunikációval. Ennek következtében megbízhatatlan működést (jelzéskiesést) eredményez a felhasználóinak.

A hagyományos telefonvonalon működő segélyhívók már rendelkeznek kétirányú fónikus (hang) kommunikációval, viszont mivel vezetékes technológiáról beszélünk, ezért helyhez kötött a szolgáltatásuk és a gondozott számára a telefonvonal üzemeltetése többletköltséget jelent.

A fenti segélyhívó rendszerek közül egyik megoldás sem rendelkezik megfelelő szabotázsvédelemmel, ami a biztonságot garantálhatná a védett személyek részére. (kábelszakadás ellenőrzése telefonvonalnál, rádiós összeköttetés kiesésének ellenőrzése rádiós rendszernél)

Ezzel szemben az általunk fejlesztett segélyhívó készülék felkészült ezekre a problémákra!

A készülék működése:

A jelzések fogadását egy külsős, kifejezetten erre szakosodott egészségügyi szolgáltató diszpécser központja fogadja, ahol jól képzett szakemberek döntenek az alkalmazandó intézkedésről. Segélyhívás esetén, a diszpécser monitorján, - az ott futó - Mercurio Commander szoftverben megjelenik a védett személy összes adata és az intézkedés folyamata.
(MEDCARE PLUS estén a Mercurio Observer szoftverben a készülék GPS adatai is megjelennek).
A készülék egyedi kihangosító rendszere és fülhallgatója segítségével a kommunikáció (hangtávolságon belül) nem helyhez kötött, így a mobil készülék érzékeny mikrofonja megbízhatóan továbbítja a helyszínről a beszédet, hangokat, zörejeket, hangszórója pedig tolmácsolja a diszpécser kérdéseit és megnyugtató segítséget ígérő szavait. A szolgáltatás teljes értékű kommunikációra épül, mely lehetővé teszi az ügyeletes diszpécsernek, hogy meggyőződjék a segélykérés valódiságáról, az intézkedés szükségességéről és sürgősségéről, és meghatározhassa annak módját.

Sürgős beavatkozást igénylő események bekövetkeztekor a szolgáltató diszpécsere azonnal értesíti az illetékes mentőszolgálatot, az ellátott szakápolóját, valamint a védett személy közvetlen hozzátartozóit.

Az átjelző készülékhez tartozékként kapható egy por-, és cseppmentes rádiós pánikgomb, melynek segítségével a MEDCARE készülék 30 méteres körzetében azonnali segítségkérés üzenet küldhető a felügyeleti állomásra.

A GPRS technológia előnyeit kihasználva folyamatosan és költséghatékonyan (napi 1000 jelzés költsége nem haladja meg a 100 forintot) ellenőrizhető a védett személy tartózkodási helye (GPS), valamint a készülék aktuális műszaki állapota.

Minden, ami a készülék műszaki állapotával, működésével kapcsolatos, azt jelzés formájában továbbítja a távfelügyeleti központ felé. Így a diszpécser mindig tudja, hogy a készülék üzemképes.

A mobil segélyhívó és személyfelügyeleti jelzőrendszerünk Magyarországon piacvezetőnek számít, mivel nincs hozzá hasonló konkurens termék.

Vissza
© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet