Termékmonitor

Adat és információvédelem
Elektronikus jelzéstechnika (135)
Gépjárművédelem
Kommunikációtechnika
Mechanikus biztonságvédelem
Szolgáltatások
Tűzvédelem technika (5)

Hírek

Az E-kárbejelentő alkalmazás Az Év Honlapja díjat kapott!

Az E-kárbejelentő idén január 8-án indult útjára. A MABISZ égisze alatt, valamennyi, a gépjármű felelősségbiztosítási piacon érdekelt biztosító társaság együttműködésével kifejlesztett applikáció a hagyományos papír alapú „kék-sárga” baleseti kárbejelentőnek kínál alternatívát, és az ekar.hu oldalról valamint az alkalmazás-boltokból ingyenesen letölthető autós kényelmi szolgáltatás. A megjelenése óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással, értesíteni tudja a tulajdonost vagy üzembentartót a balesetről, megadja a becsült kárértéket, ajánl szervizt. Beépült egy CASCO-funkció is. A biztosítótársaságok által pedig az ügyfeleiknek kiküldött, illetve az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon (például díjigazolás, zöldkártya) elhelyezett QR kódokkal egyszerűen, akár előre feltölthetők a felelősségbiztosítási szerződésünk adatai az applikációba.

Egy júniusi felmérés szerint az E-kárbejelentő applikációról a magyar felnőtt lakosság 48,4 százaléka hallott már. A személyes tapasztalattal rendelkezők mindegyike elégedett volt az applikációval. Az E-kárbejelentő november végén már több mint 240 ezer letöltésnél tart és több mint hatezer kárbejelentés ennek segítségével érkezett be a biztosító társaságokhoz.

Az applikáció marketing célja, hogy a káresemények rendezése a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban menjen végbe. A hagyományos „kék-sárga” baleseti bejelentővel szemben az alkalmazással pontosabb információk oszthatók meg a biztosítókkal. Az applikáció a folyamatos fejlesztésekkel nagy hangsúlyt fektet a felhasználói élményre, és arra, hogy a felület teljes mértékben felhasználóbarát legyen.

2019.11.28 10:50:33   |   Vissza

© Detektor Plusz    2010    Minden jog fenntartva.
powered by SiteSet